Meghívó

Nagy tisztelettel és szeretettel, invitálok minden érdeklődőt két új könyvem bemutatójára.

Az egyik az Éghajlat kiadónál jelent meg: Válság és valóság címmel. Ez egy beszélgetős könyv, Drábik Jánossal és Varga Istvánnal hármasban. A könyv bemutatójára június 4-én csütörtökön 18 órakor kerül sor a Polgárok Házában. (Vissi Imre u. 6 sz.)

A másik könyvem a Kairosznál jelent meg: Idegrendszerváltozás címmel. A bemutató és dedikálás június 6-án szombaton délben a Kairosz kiadó könyvheti sátránál lesz, a Vörösmarty téren.

MAGYAR

NEMZETSTRATÉGIA

EGYESÜLET

2009 JANUÁR 20.

Wass Albert Hagyaték (részlet)

„…Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát!

Az Úristen népe és nemzete vagyunk! Elhagyta-

e az úr valaha is azokat, akik őbenne bíztak,

akik az ő törvényei szerint éltek, akik az ő

parancsolatait követték? Soha! Az Úr nem hagyta

el az ő magyarjait! A magyarok hagyták el az

Urat! Térjetek vissza hozzá, s Ő megvédelmez

benneteket, magosra emel, de tudjátok is ezt,

lássátok magatok előtt a boldogságos szép jövendőt,

amit az Úr számotokra készített, lássátok,

magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul

a lélek s a lélekkel együtt pusztul a nép.

Tiszteld a te Uradat, Istenedet és rajta kívül más

isteneid ne legyenek! Minden bajodnak Ő az

orvosa és minden harcodban az Ő pajzsa védelmez

és az Ő ereje győzedelmeskedik benned!

Az Úr erejében, szeretetében és védelmében

sohase kételkedj. Minden erőd Tőle való és minden

cselekedeted Őt kell szolgálja.

Tiszteld Őseidet, mert rajtok keresztül nyertél

életet és örököltél Istent és hazát.

Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert

csak a hűségeseket védelmezi az Úr.

Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat,

és légy jóindulattal másokkal szemben is.

Légy becsületes, tisztességes és igaz, mert csak

így nyered el az Úr szeretetét.

Soha el ne feledd, egy pillanatra sem, hogy saját

képére alkotott az Úr. Ameddig őt tükrözöd

tettedben és gondolataidban, az Ő ereje lakozik

benned. Ha elhagyod Őt, Ő is elhagy téged.

Ha nem csak hiszed, de tudod is az Istent, az

Isten ereje benned van, és hegyeket tudsz mozgatni

vele!”

MNS Egyesulet meghivo.qxp 2009.01.14. 9:30 Page 1

A Magyar Nemzetstratégia

kötet szerzői

Andrásfalvy Bertalan

Baranyi Károly

Bene Éva

Bogár László

Borbély Imre

Csizmadia László

Drábik János

Duray Miklós

Emődy Csaba Renzo

Fekete Gyula

Hegedűs Loránt

Jankovics Marcell

Járosi Márton

Jelenczki István

Jókai Anna

Kellermayer Miklós

Kisida Elek

Kocsis István

Kondor Katalin

Lóránt Károly

Mándoki Andor

Molnár V. József

Nagy Bálint

Nováky Erzsébet

Oláh János

Papp Lajos

Piukovics Gábor

Pozsgay Imre

Szabó Gyula

Tanka Endre

Tóth Zoltán József

Varga Domokos György

Varga István

Vass Csaba

Vezér-Szörényi László

Vértesaljai László

Zétényi Zsolt

Tisztelettel meghívjuk Önt

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

a Magyar Nemzetstratégia Egyesület

alakuló ülésére

2009. január 20., 18.00 órára

a budapesti Semmelweis Egyetem

Testnevelési és Sporttudományi Kar Dísztermébe

Budapest, XII. kerület Alkotás u. 44.

Az Egyesület létrehozását azért kezdeményezzük,

mert Magyarország súlyos és mély válságban van,

és ez cselevést követel az ország népétől.

Az összefogott cselekvés azonban

csak akkor lehetséges, ha közös dolgainkat

elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tettük.

Ennek érdekében hívunk párbeszédre

minden felelősen gondolkodó magyart.

Levezető elnök:

PAPP LAJOS

Előadást tart:

BOGÁR LÁSZLÓ

Felkért hozzászólók:

PIUKOVICS GÁBOR

PÜSKI ISTVÁN

MNS Egyesulet meghivo.qxp 2009.01.14. 9:30 Page 2

Könyv

Kedves Barátaim!
Örömmel értesítelek benneteket, megjelent legújabb könyvem a Kairosz kiadónál:

  Magyarország felszámolása

Könyvajánló

Örömmel értesítek mindenkit, hogy megjelent a velem készített interjút tartalmazó könyv: Örvényben címmel, a Kairosz könyvkiadónál.

Orosházi Videó

Megtekinthető az Orosházán, velem készített riport:

MNO

Bogár: Rákos áttétként épülhet be az SZDSZ más pártokba
A Fidesznek koherens nemzetstratégiát kell alkotnia

Meghívó

Kedves Barátom!

Februárban ez évben is a HITEL tematikus 2.es számát mutatjuk be TF Estünkön.

Vendégeink: Csoóri Sándor, Bogár László, Csath Magdolna, Papp Endre és Tőkéczki László

Az est címe: „Nemzeti kórszellemünk”

Időpont: 2008. febr. 15. péntek 18.óra

TF Aula, Bp. Alkotás u. 44.

A belépés díjtalan.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk

Schulek Ágoston és Edith, valamint a HITEL Szerkesztősége

Meghívó

Meghívó

A Magyar Közgazdasági Társaság

Társadalomgazdasági Szakosztálya tisztelettel meghívja

Bogár László:

Vázlatok egy nemzetstratégiához

c. tanulmányának vitája

Korreferátum:

Gazsó Ferenc

Moderátor:

Szegő Szilvia

Időpont: 2008. február 13., szerda, 16 óra 30 perc

Helyszín: az Andrássy-egyetem Andrássy terme

(Budapest VIII., Pollack Mihály tér 3.)

- Többen jelezték belépési szándékukat a Társadalomgazdasági Szakosztályba, ennek megkönnyítésére a belépési nyilatkozatot a helyszínen rendelkezésre bocsátjuk.

- Egyidejűleg tartjuk a szakosztály tisztújítását, amely a Magyar Közgazdasági Társaság országos tisztújítása előtt esedékes.

Kérjük, jelezze részvételi szándékát!

office.mkt@t-online.hu

(1) 331-6906; (1) 302-1798

Várhelyi Krisztina

szakosztályi titkár

Amerikai rémálom (Magyar Nemzet cikk)

A második világháború utáni legsúlyosabb tőzsdeválság, vagy spekulánsok gerjesztette eladási hullám rázta meg a világot a hét elején? Az amerikai gazdaság visszaesésétől tartanak világszerte, vagy az utóbbi években szárnyaló tőzsdék durva, de elkerülhetetlen korrekciójára került sor a mélyrepülésekkel? Bogár László egyetemi tanár szerint a háttérben az amerikai középosztály „légvár-építő illúziója”, lehetőségein túli fogyasztása áll, és a globális elsőbbséget élvező USA politikai okokból nem likvidálja a realitásoktól már régen elszakadt „amerikai álmot”.

Tovább olvasás »

AJÁNLÓ

A szombati Magyar Nemzetben nagy interjú jelenik meg velem a világgazdasági válságról.

Hétfőn pedig újabb interjú lesz velem az mno-n, a címe “Magyarország felszámolása számokban”. A “kritikák” hatására most már adatokkal is bizonyítom, hogy “tudatos népírtás” áldozatai vagyunk