MAGYAR

NEMZETSTRATÉGIA

EGYESÜLET

2009 JANUÁR 20.

Wass Albert Hagyaték (részlet)

„…Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát!

Az Úristen népe és nemzete vagyunk! Elhagyta-

e az úr valaha is azokat, akik őbenne bíztak,

akik az ő törvényei szerint éltek, akik az ő

parancsolatait követték? Soha! Az Úr nem hagyta

el az ő magyarjait! A magyarok hagyták el az

Urat! Térjetek vissza hozzá, s Ő megvédelmez

benneteket, magosra emel, de tudjátok is ezt,

lássátok magatok előtt a boldogságos szép jövendőt,

amit az Úr számotokra készített, lássátok,

magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul

a lélek s a lélekkel együtt pusztul a nép.

Tiszteld a te Uradat, Istenedet és rajta kívül más

isteneid ne legyenek! Minden bajodnak Ő az

orvosa és minden harcodban az Ő pajzsa védelmez

és az Ő ereje győzedelmeskedik benned!

Az Úr erejében, szeretetében és védelmében

sohase kételkedj. Minden erőd Tőle való és minden

cselekedeted Őt kell szolgálja.

Tiszteld Őseidet, mert rajtok keresztül nyertél

életet és örököltél Istent és hazát.

Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert

csak a hűségeseket védelmezi az Úr.

Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat,

és légy jóindulattal másokkal szemben is.

Légy becsületes, tisztességes és igaz, mert csak

így nyered el az Úr szeretetét.

Soha el ne feledd, egy pillanatra sem, hogy saját

képére alkotott az Úr. Ameddig őt tükrözöd

tettedben és gondolataidban, az Ő ereje lakozik

benned. Ha elhagyod Őt, Ő is elhagy téged.

Ha nem csak hiszed, de tudod is az Istent, az

Isten ereje benned van, és hegyeket tudsz mozgatni

vele!”

MNS Egyesulet meghivo.qxp 2009.01.14. 9:30 Page 1

A Magyar Nemzetstratégia

kötet szerzői

Andrásfalvy Bertalan

Baranyi Károly

Bene Éva

Bogár László

Borbély Imre

Csizmadia László

Drábik János

Duray Miklós

Emődy Csaba Renzo

Fekete Gyula

Hegedűs Loránt

Jankovics Marcell

Járosi Márton

Jelenczki István

Jókai Anna

Kellermayer Miklós

Kisida Elek

Kocsis István

Kondor Katalin

Lóránt Károly

Mándoki Andor

Molnár V. József

Nagy Bálint

Nováky Erzsébet

Oláh János

Papp Lajos

Piukovics Gábor

Pozsgay Imre

Szabó Gyula

Tanka Endre

Tóth Zoltán József

Varga Domokos György

Varga István

Vass Csaba

Vezér-Szörényi László

Vértesaljai László

Zétényi Zsolt

Tisztelettel meghívjuk Önt

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

a Magyar Nemzetstratégia Egyesület

alakuló ülésére

2009. január 20., 18.00 órára

a budapesti Semmelweis Egyetem

Testnevelési és Sporttudományi Kar Dísztermébe

Budapest, XII. kerület Alkotás u. 44.

Az Egyesület létrehozását azért kezdeményezzük,

mert Magyarország súlyos és mély válságban van,

és ez cselevést követel az ország népétől.

Az összefogott cselekvés azonban

csak akkor lehetséges, ha közös dolgainkat

elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tettük.

Ennek érdekében hívunk párbeszédre

minden felelősen gondolkodó magyart.

Levezető elnök:

PAPP LAJOS

Előadást tart:

BOGÁR LÁSZLÓ

Felkért hozzászólók:

PIUKOVICS GÁBOR

PÜSKI ISTVÁN

MNS Egyesulet meghivo.qxp 2009.01.14. 9:30 Page 2

11 hozzászólás a(z) “” bejegyzéshez

  1. Tisztelt Bogár László!

    Nagyon örülök, hogy mostanság szinte egyik TV stúdióból rohan át a másikba, hogy minél több emberhez eljussanak a gondolatai.

    Nagyon örültem mikor először kezembe vehettem a M.N.S. könyvet, és amint tudom végig el is olvasom, de egy ideje formálódnak bennem kérdések, amik a könyv olvasása közben tisztultak le valamennyire:

    Észrevétel:
    -minden magyar nemzetben gondolkodó párt, társaság, szervezet, egyesület, stb nemzet stratégiai célokat fogalmaz meg, jobb esetben tennivalót, programot is mond, hogy ezt kellene tennünk (majd ha történik valami)

    Kérdések, ötletek:
    -miért nem mondanak olyan célokat, tennivalókat, tanácsokat, ami konkrétan az egyes embereket érintik, de legalábbis a családokat?
    -miért minden ilyen szervezet gondolja úgy, hogy az emberek bízzanak bennük, támogassák őket és majd ők megoldják a gondokat “felülről”?

    ilyen tanácsokra, ötletekre, sőt utasításokra lenne szükség, pl:
    -hol vásároljunk? ne menjünk multicégekhez (tesco, stb), ha nem feltétlenül muszáj
    -ne vegyünk fel feleslegesen hitelt. ha már felvettük, akkor mit csináljunk? átmenjünk-e más bankhoz, hogy azon keresztül finanszírozzuk a törlesztést
    -árucikkeket próbáljuk közvetlenül a gyártótól, gazdától beszerezni: megbízhatóbb az eredet, egészségesebb
    -egészségügyi problémánkat próbáljuk meg ne kemikáliákkal kezelni, megbízható természetgyógyászokhoz menjünk, amiket Önök ajánlanak (védjegy alapján akár)
    -több sport
    -családok gyerekvállalási kedvének fokozása már csak “fajfenntartás” céljából is
    -szabadegyetemeken való tanulás népszerűsítése
    -földvásárlás sürgetése, hogy ne vegyék meg előlünk
    -elhagyott, lepusztult falvak teljes felvásárlása (így egy közösségé lehet az önkormányzat, iskola, az összes hozzá tartozó birtokkal)
    -közösségek létrejöttének ösztönzése: segítségnyújtás, kikapcsolódás, önvédelem stb céljából
    -bérgazdálkodás: a városi ember bízza meg a vidéken élőket, hogy helyette termeljen, tenyésszen állatokat (pl: fizeti a takarmányt, a munkát, az állatot, így a bérlő kap jó minőségű élelmiszert, a gazdának meg lesz munkája). ha egy gazda sok 10-100 embernek termel bérbe, az jobban megéri mint egy embernek, vagy csak magának…

    nagyon röviden, zsúfoltan ennyi…

    Ön miket tudna tanácsolni?

    Üdvözlettel!
    Szabó Tamás

  2. Tisztelt Bogár László,

    kérem, fogadja lelkes és őszinte gratulációmat az Egyesület megalakulásához! Sok feladat vár az egyesületre, amit először is egy kézenfekvő kérdés elemzésével lenne célszerű kezdeni: miért voltak igazából sikertelenek az eddigi hasonló próbálkozások (pl. Polgári Körök - elnézést, ha valakit megbántottam vele, Fennmaradás Egyesület - posztumusz tisztelet Síklaki Istvánnak stb.)?
    A Fidesz 2002-es veresége óta kutatom a választ erre a (látszólag) egyszerű kérdésre. Mi, magyarok, egy ötletességgel és kritikai érzékkel megáldott nép vagyunk, szervezési szakkifejezéssel élve a “brainstorming” sohasem okozott itt gondot senkinek (sajnos annál inkább az operatív megvalósítás): véleményem tehát csupán egy a sok közül.
    Nincs is további érvem arra vonatkozóan, hogy miért pont én legyek az, akit meghallgatnak: csak kérem, hogy engedje meg nekem, hogy egy privát levélben kifejtsem kéretlen ötleteimet, egyúttal felajánljam szerény keretek között operatív közreműködésemet az Egyesület munkájához.
    Technikailag őszintén remélem, hogy a blogmotor, ha esetleg privát üzenetek küldését nem is teszi lehetővé, minimum képes Önnek mutatni a felhasználó email címét: számomra akár egyetlen alkalomra létrehozott ideiglenes email cím is megfelel.
    A lehetőséget előre is köszönöm.

  3. Tisztelt Bogár László Úr!
    Régóta szeretnék személyes kapcsolatba kerülni Önökkel, (ahogy látom sokan mások is) de eddig nem találtam elérhetőséget.
    Ha van lehetőség szívesen belépnék a Magyar Nemzetstratégia Egyesületbe.
    Üdvözlettel

  4. Tisztelt Bogár László úr!
    Olvastam a könyvét a Magyarország felszámolása. (5. könyv) Sajnos akik hitelt a magyar nép nyakára veszik fel azok nem gondolják hogy ezt vissza is kell fizetni. A kérdés: Miből? Minden el lesz adva. Rossz sáfár az állam.
    Szebb jovőt.

  5. Tisztelt Professzor Úr!
    Szeretnék gratulálni eddigi tevékenységéhez, melyet a magyarság érdekében kifejtett. Az országban sok millióan reménykedünk abban, hogy rövidesen egy új irányzat jut szóhoz, amely végre tesz is valamit a nemzetért. A munkához sok sikert. Ha lehetséges, szeretnék kérni egy postai elérhetőséget Öntől, hogy egy csomagot küldhessek.
    Gál Vilmos

  6. Tisztelt Bogár László professzor úr!

    Örömmel olvastam a Magyar Nemzetstratégiai Szövetség megalakulásáról!
    Az a kérdésem, hogy Ön csakugyan tagja-e emellett a Magyarok Szövetségének, ill. az Öregek tanácsának?
    Amennyiben ideje engedi tisztelettel kérem, hogy válaszoljon!

    Czakó Éva

  7. Tisztelt Bogár László professzor úr!

    Kovács Máté vagyok, a Magyarok Szövetsége Pécsi Helyi Szervezetének tagja. A Helyi Szervezet Pécsett is életre akarja hívni a Magyarok Piacát.

    E cél megvalósításához szeretnénk kérni elméleti és gyakorlati tanácsokat, ötleteket, tapasztalatokat professzor úrtól!

    Tisztelettel kérem professzor urat, ha ideje engedi, az alábbi elérhetőségek valamelyikén vegye fel velem a kapcsolatot, a fent említett téma részletesebb kifejtése okán!

    Magyar szeretettel:

    Kovács Máté
    kovacsmate@freemail.hu
    06-20-770-3726

  8. Tisztelt Bogár László Professzor úr!
    Nagyon tisztelem önt, sok remek munkái arról tanúskodik, hogy nem egyszerű professzor, hanem még hazafi és igazmondó. Kívánok sok szép munkát és média szereplést .
    Tisztelettel: Turza Milán

  9. Tisztelt Bogár László úr!
    Sokat hallottunk már, elsősorban Öntől, arról, hogy országunk problémái miben gyökereznek. Soha nem hallottunk még egy katasztrófa forgatókönyvről, arra az esetre, ha tegyük fel, “hírtelen” akkora lenne az összefogás és a nemzeti ellenállás, amit a “globalitás” nem tudna kezelni.
    Mit tehetne az akkor? Kivinné az összes multi ipart és az összes pénzt a bankokból? Állítólag Antall Józsefet is ezzel tartották sakkban, de gondoljuk meg, valós fenyegetést jelent ez? Szerintem nem, több ok miatt is.
    A válaszát mailcímemre kérném, ha lehet.
    Köszönettel:
    Karl Marx

  10. Tisztel professzor úr!

    Érdekelne a véleménye a két friss hírről. Ha nem olvastam volna a Magyarország felszámolása című könyvét, valószínűleg nem is tűntek volna fel, de így mindkettő meglehetősen rossz hírnek tűnik a jövőre nézve.
    Az egyik a G20-ak találkozója, akik -ha jól emlékszem- 750 milliárd dollárral (euróval?), hároszorosára töltötték fel az IMF kasszáját, a “piac” állítólag ujjong a hír hallatán, én nem. És Ön?

    A másik az, hogy a Fidesz állítólag megszavazza a kétharmados médiatörvényt, ami ha jól tudom, a jelenlegi médiabeli állapotokat konzerválná, vagy még akár rontana is rajta. Hihetetlen a hír, ha igaz, az Index értesülése szerint azért szavazná meg a Fidesz, mert állítólag attól tart, hogy ha kétharmaddal nyerne, és akkor nyúlna hozzá a médiatörvényhez, nekiesne a ballib médiahenger.
    Ez mint indok, hatalmas marhaság, mert bár nyilván ez történne, de erre annyit lehetne mondani, hogy kit érdekel?
    A valódi indok inkább az lehet, hogy végletesen eleszdéeszesedett a Fidesz vezérkar, megszűnt minden mozgástér a még esetleg megmaradt, normális, nemzetért tenni akarók számára.
    Ez, ha így van, iszonyatos, reménytelen jövőt sejtet.

    Professzor úr, vígasztaljon meg, kérem!

  11. Az alábbi üzenetet írtam az előző “Kiskirály”-nak!
    Utolsó esély, ha Ön lenne a Miniszterelnök!
    Egyéként: irány a “fekete lyuk”!
    Kovács Ildikó
    KIÁLTVÁNY!!!!!!!

    Tisztelt „Csák Máté” Miniszterelnök Úr!

    Ez az a „RÖPIRAT” egy utolsó, végső, elkeseredett kísérlet annak megakadályozására, hogy a valamikor büszke, intelligens, történelmi tudást felhalmozó MAGYARSÁGOT végérvényesen felszámolják!!!! MA MÁR A LÉT A TÉT!… és az idő ellenünk dolgozik!!!
    Ha nem sikerül megállítani a jelenlegi folyamatot (amelyről nem tudjuk eldönteni, hogy a tudatlanságon alapuló nemtörődömségből következik, vagy a „CSÓKOSOK” töretlen hatalom megtartásának ára milliók további megsarcolása, a MAGYAR HON még megmaradt értékeinek átjátszása, kiszívása, azaz tudatos a rablás!)!!!

    A tervezett 7 pont rosszabb, mint az EGYIPTOMOT ÉRT 7 CSAPÁS, mert azt soha többé nem heveri ki ez az ország!!!

    A 7 csapás következményei:

    · az utolsó megmaradt értékeink: termőföld + ingatlan + természeti erőforrások egy új hatalmi csoport kezébe kerül, a gyengülő HUF miatt szinte ingyen!
    · a jövőbeni nyugdíjasok éhen halnak (Ratkó után Csókos korszak)
    · a fekete gazdaság tovább mélyül,
    · az ország versenyképtelensége tovább nő
    · a GDP fontos elemét kitevő turizmus összeomlik
    · a fedélnélküliek, munkanélküliek, betegek, képzetlenek és éhezők aránya progresszíven nő!

    Fizetés-képtelen ország Harc a túlélésért: SZTRÁJK, LÁZADÁS, KÁOSZ

    Mit „enged” a világ javainak 95%-át birtokló 5% tenni?????

    Alapvetések: (az ország „RÁKFENÉJEI”)

    · Orosz megszállás: a polgári réteg felszívódása, tömeges proletár réteg kialakulása
    · Rendszerváltás: a nemzet értékeinek átjátszása személyes érdekeket kiszolgálva
    · Fekete gazdaság: „természetes” következménye a fentiek szerinti lebutító történelmi múltnak, az átmentett „csókos” hatalmi irányításnak, azaz a feneketlen zsebű-, az áldemokrácia leple alatt gazdasági- és morális hatalmat képviselők tetteinek: az adó-, járulék- és egyéb „közgazdasági szabályozó rendszer” nem más, mint SARC (ellenérték nélküli elvonás személyes haszonszerzés érdekében), ahol a „rabszolgák” természetes reakciója a beszolgáltatás elkerülése! A versenyszféra kartellre épül, az érdemtelenül szerzett magánvagyon sérthetetlen!
    · Következésképpen kialakult egy (kizárólag csókos érdeket szolgáló) torz ár- bér- adó- és pénzügyi rendszer, amelyet a „proli” közalkalmazotti rendszer szolgál ki.
    · A csókosok szándéka ellenére az ország rendszerváltást követő további kirablását követően, a beáramló külföldi működő-tőkének köszönhetően kialakulhatott egy nagyon kicsi létszámú réteg, amely gondolkodik! Ennek a következménye ez a kiáltvány!

    · Nem az a baj, hogy a csókos körből kikerült közalkalmazottak létszáma többszöröse a polgári demokráciákban létezőknek, nem is az, hogy törvényen, adórendszeren kívüli jövedelem-elemekkel is rendelkeznek, a baj az, hogy hatalmas károkat okoz a bürokratikus, áttekinthetetlen, elszámoltathatatlan, határidőket nem ismerő „csókos államgépezet”! Egyetlen állami finanszírozású intézmény sincs, amely értelmes, hatékony munkát végez! (Pld. Meghívásos APEH árverés, egészségügy tönkretétele, közbiztonság megszűnte, féktelen állami költekezés, stb.)
    · Az állam a legrosszabb tulajdonos, de egy „csókos állam” maga az alvilág, ahol nincs STRATÉGIA, nemzeti érdek-érvényesítés, teljesítményen alapuló tervezés, a rossz döntéseknek nincs jogkövetkezménye, stb.!

    A fenti KONTRA-SZELEKCIÓ további következményei (a teljesség igénye nélkül):

    · Tönkretett, leamortizált értéktelen oktatási-képzési rendszer
    · „Ember – elme-pusztító” egészségügyi rendszer
    · Kifosztott, lepusztított mezőgazdaság
    · Kiárúsított feldolgozó ipar
    · „Őshonos” iparágak kijátszása (olaj, cukor, bor, méz, baromfi, mezőgazdaság…)

    Ráadásul az ország minden erőforrása kiszolgáltatott és függő helyzetbe került a privatizációt követően, a gazdaság fejlődését biztosító ellenérték nélkül-, sőt hosszú-távon „uzsora kamatot” fizetve kiárúsítottuk piacainkat, pénzügyi rendszerünket, természeti kincseink jó részét, egyéb értékeinket és nem is csak adósság-spirálba kerültünk, hanem a „fekete lyuk” felé közeledünk!!! Az elmúlt hónapok elhibázott kamat / hitelfelvétel döntéseinek következtében hamarosan jöhet a „Mill-Forint”! A múlt év utolsó felében lehetett előre látni, hogy a külföldi tőke kivonul a hiteltörlesztés egyik fedezetét biztosító állampapír piacból, de ezen trend megállítására még csak kísérletet sem tettek a „nagytudásúak”, ráadásul az alapkamatot is ésszerűtlenül csökkentették, figyelmen kívül hagyva a közben beárazott ország-kockázat romlását, amely nyilván magasabb reálhozamot várt!!!! MIÉRT????
    Következésképpen az adósságállomány több, mint 50%-al NŐTT, amivel egy fekete lyuk szélére sodródtunk!

    S közben folyik egy hatalmas globális pénzügyi játszma, a világ gazdasági újra-felosztása, ahol a nemzetgazdaságok térképei hamarosan teljesen átrajzolódnak! Mi ugyan ennek a folyamatnak csak elszenvedői lehetünk, viszont a keltett hullámokat magunkra ránthatjuk, vagy azokra kapaszkodva kimenekülhetünk!!!

    Hogyan lehet kilépni a „hitel- és bér-rabszolgaságból„?

    SZAKEMBEREKBŐL, MAKULÁTLAN SZAKÉRTŐKBŐL álló (itt tudatosan nem írok neveket!!!) „STRATÉGIAI VÁLSÁGKEZELŐ ELIT” megalakítása, bármi áron!!!! Majd ÚJ STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA!

    Mire épülhet (csak néhány gondolat, a teljesség igénye nélkül):

    · Az ország komparatív előnyeinek ésszerű hasznosítása (nem a kínai tömegtermeléssel kell versenyezni, hanem tudás alapon, az ország komparatív előnyeire épített érőforrásait lehet értékesíteni): pld.: (a teljesség igénye nélkül!)

    o Ivóvíz
    o Földgáz (ami még megmaradt!!!) – és tárolói
    o Megújuló energiák: Geotermikus energia KOMBINÁLVA NAPENERGIA-HASZNOSÍTÁSRA ÉPÍTETT NAPERŐMŰ-vel (ez egy TÖRTÉNELMI LEHETŐSÉG, MOST!!!!- tiszta energia, biztonságos energia ellátás – szállítás a határokon túlra!)
    o Mezőgazdaság és erre, valamint a fenti új energia-forrásra, új alapon felépített feldolgozó-ipar
    o Informatikai szürkeállomány
    o Egészségügy (K + F alapon, pl. őssejt terápia)
    o Gyógy-turizmus
    o Gyógyszer-ipar
    o Oktatás
    o Stb.

    Költség-csökkentés

    · Az adósság-spirál kezelése: pld. Mibe kerül az IMF hitel törlesztés és mibe kerülne ha az állampapír-piacon keresztül vonunk be külföldi tőkét? Ésszerű kamat-politika nélkül nem megy!
    · Az államgépezet azonnali leépítése és egy nagyon szűk létszámú, de hatékony, elszámoltatható, határidőkhöz és teljesítményhez kötött „SZAKÉRTŐ” alapú államigazgatás felállítása, ahol személyes vagyonával is felel a tisztviselő a rábízott értékek kezeléséért! Ez esetben követendő a kínai példa, ahol akár börtön-büntetés az ára a „személyes haszonszerzés” érdekében elkövetett tetteknek! Minden újra szervezett állami feladatot ellátó intézmény egy KÖZÖS INFORMATIKAI RENDSZERBEN dolgozzon!
    · Az állami kézben maradt vállalatok felelős vezetőinek átvilágítást, értékelést követő igény szerinti lecserélése.

    Bevétel-növelés (rövid- és hosszabb távon)

    Olyan értékteremtő beruházások megvalósítása (akár az eladósodottságunk további, de ésszerű növelésének árán is, amely:
    · Tudás alapú termék-kibocsátást biztosít
    · Függőséget csökkent, sőt megfordít!!!
    · Fenntarthatóan komparatív előnyt biztosít
    · Az előzőeket biztosító külföldi tőke beáramlást ösztönöz

    Mindkettő:

    · Az ország versenyképtelenségét okozó (részben) állami újra-elosztás jelentős csökkentése
    · Az adók ésszerű csökkentése
    · Az elfolyó milliárdok csapjainak elzárása
    · Erőteljes fellépés a kartellekkel-, erőfölénnyel visszaélőkkel-, a privatizációs szerződéseket be nem tartókkal- és egyéb „monopóliumokkal” szemben – ktg.vetési bevétel növelhető

    Konkrétan, pld.-ul (a teljesség igénye nélkül):

    · A hatékony, szakértői alapon felállt, egy informatikai rendszerben dolgozó intézmények ellenőrzési feladatainak kibővítésével jelentős többlet-bevétel biztosítható (pld. kartell, közbeszerzés, stb.)
    · Átgondolt piacvédelmi intézkedések (pld. kínai helyett magyar termék, olyan új szabályozó rendszerben, amely vizsgálja az import termék gyártásával okozott környezet-terhelést, a magyar feldolgozó iparfejlődést biztosítandóan, stb.)
    · Az új stratégiára épülő megújuló energia-hasznosításra (GEOTERMIKUS kombinálva NAPENERGIÁ-val) építve az ország függetlenné válhatna az orosz gáz import jelentős részétől, továbbá megteremtődhetne (hosszabb távon) egy a magyar feldolgozó ipar újra megteremtését biztosító hazai energia-forrás másrészt „tiszta” és biztonságos export árualap az elektromos hálózatba
    = FENNTARTHATÓ KOMPARATÍV ELŐNY!!!!!!
    · Mezőgazdaság termék-kibocsátás növelésének ösztönzése (munkahely-teremtés is!!!!), bio-gazdálkodás, ezekre épülő feldolgozó ipari export
    · Őssejt kutatás
    · Gyógy-turizmus fejlődését biztosító ösztönzők
    · Informatikai export ösztönzése

    Általánosságban az alábbiak:

    · Az érintett adó-, bér- és egyéb teherrendszer-, jogszabályi háttér-, közgazdasági szabályozó elven (ösztönző – visszatartó elv és NEM SARC és csókos elvű kiskapu-halmaz!!!) történő újraépítése
    · Államigazgatás átvilágítása, elszámoltatása, felelősségre-vonása, majd újraépítése (BENCH-MARK)
    · Fekete gazdaság felszámolása (pld. adó-visszatérítés kontra börtön)
    · Sokkal hatékonyabb EU diplomácia („kalapolás” helyett stratégiai terv megvalósításának „partnerségi elven” történő finanszíroztatása, a szokásos „ha nem megy, átírom a játékszabályokat” elv helyett átgondolt, piacvédelmet szolgáló fiskális megállapodások WIN-WIN alapú létrehozása a meglévő EU-s keretrendszeren belül (külföldi know-how és tőke-beáramlás, a magyar kötvény piac feltámasztása, stb.).

    A megújuló tiszta energia iránti szükséglet párosulva egy biztonságos európai energia beszállítási megoldással egy olyan, vissza nem térő történelmi esély, amellyel – ha ésszerűen, tisztán szakmai döntésekkel az ország érdekeit szem előtt tartva foglalkozunk – talán elkerülhetjük a fekete lyukat (adósság-spirál a végtelenben kontra csőd)! Ez egy „köldökzsinór” (fenntartható, hosszú távú fejlődés bázisa) lehet egy új export-csatornához és egyúttal egy új feldolgozó-ipar kiépítésének alapja!!
    Ugyan rövid-távon ez további eladósodást jelent (de nagyon nem mindegy, hogy kinek!!!), viszont csak így menekülhetünk előre!
    1990-től megindult egy jelentős külföldi tőke-beáramlás! Miért? Piacot vett a külföldi magántőke! …majd amikor a növekedés lassulni kezdett, egy jó része tovább is állt!
    A csókos milliárdosokra nem számíthatunk, tehát marad a külföld felé történő további eladósodás, de remélhetőleg immáron ésszerű keretek között!!! A múltban „kapott” hitel NEM MENTŐÖV, hanem a külföld részéről jól beárazott „monopol-járadék” megszerzését biztosította!
    Csak egy tudás alapú társadalomnak van jövője, koldusokkal és hitel-rabszolgákkal nem lehet értéket teremteni!….és 1 hónap késedelem cca. 1 évvel növeli a rabszolgaság időtartamát!

    2009. márc. 13. EGY MBA-S BÉRRABSZOLGA

Komment írása

You must be logged in to post a comment.