Az oldalam hamarosan indul

Nagy tisztelettel és reménykedéssel üdvözlök minden kedves érdeklődőt. Az vezetett ennek a blognak a beindításához, hogy az elmúlt egy-két évbeli „köz-szerepléseim” nyomán egyre többen ösztönöztek arra, hogy nyissam meg az ezekről a kérdésekről zajló diskurzusnak ezt a terét is. Kezdjük tehát el ezt az újfajta párbeszédet, és, ha ez egy ici-picit segíthet minket abban, hogy legalább jobban értsük a minket, körülvevő világot, ha már megváltoztatni nem is feltétlenül tudjuk, akkor talán nem látszik majd haszontalannak, amibe most belevágunk.

18 hozzászólás a(z) “Az oldalam hamarosan indul” bejegyzéshez

  1. Nagyon várjuk az indulást!

  2. Én is várom a cikkeket, véleményeket!

  3. Ma, 6án az Echo TV Tabuk nélkül c. műsorában
    Dr. Bogár László volt a vendég. Megtekinthető a fenti weboldalon rövidesen.

  4. Most olvasom Bogár László “Magyarország és a globalizáció” c. könyvét. Kötelező olvasmány mindenkinek, közgazdász hallgatóknak különösen!

  5. Én már elolvastam! Nagyon jó szemléletű olvasmány. Laci bácsi nem csak közgazdász hanem filozófus is amivel megelőzi a többi botladozó elvtelen kollégáját. Igazi magyar szellemiség, így jó ahogy van :)

    Itt van tőle egy csokor előadás :

    http://tudastar.googlepages.com/bogarlaszlo

  6. Ma fedeztem fel Teddy honlapján dr. Bogár László blogját. Hihetetlenül jó ötletnek tartom, hogy elindítja a blogot, professzor úr! Nagy szükségünk van a tiszta forrásra!

  7. Nagyon várom az indulást!

    Tisztelettel üdvözlöm a professzor urat!

  8. Bellától hallottam a lapról, nagyon örülök, hogy vélelmezhetően eszmecserére is lesz lehetőségünk a professzor úrral!
    Bízom benne, hogy mindenféle provokatív elemek, beépített panelek nélkül tudunk “beszélgetni” az országot érintő ügyekről.
    Tisztelettel üdvözlöm a professzor urat!

  9. Köszöntöm a kítűnő Bogár László urat, erőt adó gondolatai nélkülözhetetlenek…

  10. Több publikálása elolvasása után, jómagam is csak szorgalmazni tudom a blog elindítását. Kíváncsian fogom fellapozni a világháló oldalain is írásait.

    Köszönettel,
    egy hallgatója.

  11. Jajj de jó, hogy ezt a megtaláltam!!! =)
    ennek igazán örülök!!!
    ha valamit, ezt érdemes lesz olvasni! azért remélem a továbbiakban is tagja lehetek a professzor urat követő hallgatók kicsiny családjának =)

    Gyulának külön köszi a linket! ha van még, én várom!

  12. Tisztelt Bogár úr!

    Most hallgatom az Infoban! Már be is bookmarkoltam önt! Ajánlottam is barátomnak, ezt írtam nek kutyafuttábani:

    Ő azt a közgazdásziskolát képviseli, akik szerint a gazdaság alapja a társadalom, és a célja is a társadalom fejlesztése. Elemezte, hogy milyen társadalmi betegségek fontosak, és ezek miért determinálnak hosszú időre válságot. De ki is jelölte, mit kéne meggyógyítani.

    Tisztelettel: Légrádi Gábor

  13. Gyula!

    Köszönöm a linket, január eleji olvasmányom lesz!

    LeGo

  14. Tisztelt Bogár László!
    Szeretnék Önhöz egy üzenetet eljuttatni. Lehetséges e hogy ehhez valamilyen közvetlen elérhetőségét elküldi e-mailben a címemre?
    Tisztelettel: Géczy János
    gjga@freemail.hu

  15. Tisztelt Bogár Úr!

    A Magyarok Szövetsége mosonmagyaróvári szervezetének nevében szeretném Önt felkérni a június elején tartandó lakossági fórum előadójának. Konkrét időpont még nincs, tehát tudunk alkalmazkodni Önhöz. Várható létszám min.300 fő
    Elnézést, hogy ilyen módot választottam, de elérhetőséget ( érthető okokból) nem találtam.
    Tisztelettel: Bognár Árpád, helyi szervező
    E-mail: msz.mosonmagyraovar@gmail.hu

  16. Elnézést, de két helyen is elírtam a mailcímet: Tehát a helyes cím: msz.mosonmagyaróvár@gmail.com
    Bognár Árpád

  17. Kedves Mindenki! Az alábbi linket ma fedeztem fel egy doksi olvasásakor. Érdemes megnézni: Hazánk a 30. a világ országai közül a külső adóságállomány tekintetében, legalábbis a CIA kimutatása szerint…

    https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2079rank.html

  18. Tisztelt Bogár László,

    kivonatosan olvastam írását, amely a Magyar Hírlapban jelent meg, Politikai brókerek címmel. Az írásban több logikai bukfencet, csúsztatást fedeztem fel, melyet most megosztanék Önnel.
    1.Írása alapgondolata, hogy a most magukat ” hősi pózban” láttatók már tudták, hogy a játszma eldőlt, tehát kockázat nélkül engedhettek ki keletnémeteket, piknikezhettek, bonthattak határzárat - 1989-ben. Nem így volt. Ember nem volt, aki megmondta volna, hogy hogyan reagál a még több mint egy évig itt tartózkodó szovjet hadsereg, Gorbacsovnak milyen befolyása van az események alakulására. Emlékszik rá, hogy a Balti országok leválása sem történhetett véráldozatok nélkül ? Még Antall József is számolt azzal, hogy Magyarországon van egy 150 ezres, állig fölfevegyverzett szovjet hadsereg. Tehát egyáltalán nem volt lefutva, mégha utólag sétagaloppnak tűnik is.
    Ide tartozik, hogy nemrég kerültek elő dokumentumok arról, hogy 1989-be Thatcher asszony Gorbacsovtól a két német állam egyesülésének megakadályozását várta, bármi áron - a Nyugat támogatását ígérve. Hm…
    2. Ha igaz lenne, amit állít, akkor a ” politikai brókerek közé kell sorolni Orbán Viktort is, aki Nagy Imre újratemetésén valóban nem kockáztatott túl sokat beszédével.( Amelyet a ” Magukfajták” szívesen állítanak be korszakos jelentőségűnek, amelynek hatására az oroszok hanyatt - homlok menekülni kezdtek. )O.V. nem szegett meg hatályos nemzetközi szerződéseket, nem kockáztatta az ország szuverenitását, csak előnye származott ebből a húzásából. Sokaknak az “agyagba döngölős” beszéde már akkor is a döglött oroszlán rugdosásához volt hasonló.
    3. Az Ön életrajzából úgy tűnik, nem vált hátrányára az egyszerű származás, sőt. Már felnőttként úgy érezte, hogy tennie kell valamit - többet, mint az átlagember - a munkás-paraszt hatalom erősítése érdekében, vissza kell adnia azt, amit kapott. Ennek kereteit az MSZMP-ben találta meg és csak 1989- ben - elég későn - világosodott meg. De mi volt előtte ?

    Mindig gyanúsak voltak számomra a már felnőtt korukban megvilágosodók, a hirtelen mélyen vallásossá válók. Sajnos Ön is ebbe a kategóriába tartozik.

Komment írása

You must be logged in to post a comment.