Gyurcsányt a globális hatalom tartja a székében
Gyurcsány Ferenc azért van még a helyén, mert a globális hatalomnak pontosan ilyen figurára van szüksége, mint ő: arra a gátlástalanságra, cinizmusra, amellyel nem egyszerűen végrehajtja a diktátumokat, hanem még elébe is megy azoknak – fogalmazott az MNO-nak Bogár László. A közgazdász professzor a rendszerváltással kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az csupán egy birodalomváltás volt.
A jelenlegi kormányzat közel hat éve rendelkezik mind a gazdasági, mind az emberi erőforrások felett. Milyen összefüggés figyelhető meg kormányzásuk, illetve aközött, hogy egyre-másra azt jelzik a társadalom állapotát jelző mutatók: a magyar társadalom lejtmenetben van. Hiszen elég csak arra gondolni, hogy a KSH folyamatosan a népességfogyásról ad hírt, drámai mértékben megnövekedett a csecsemőhalálozások száma is.
– A kormányzat csak formálisan rendelkezik az erőforrások felett, hogy ki dönt, az egy másik kérdés. Ahhoz, hogy megértsük, milyen helyzetben vagyunk, először is tudomásul kell venni két, egymással szorosan összefüggő dolgot. A válság sokkal általánosabb, illetve mélyebb, mint amilyennek általában a közbeszéd – akár a radikális jobboldali közbeszéd, hiszen az is egy-egy szegmensét ragadja meg a problémának –, azt láttatja. Itt egy sokkal mélyebb, illetve egy sokkal régebbi időktől húzódó válságról van szó. Azt azonban leszögezném: ez a legcsekélyebb mértékben sem ad semmiféle felmentést az elmúlt évek ténykedéséhez, az elmúlt hat évre vagy az egész rendszerváltozásra vonatkozóan. Ez csupán annak a ténynek a rögzítése, hogy amit most átélünk, az egy sokkal régebbi keletű válság kumulálódása. Ha ezt nem értjük meg, és megelégszünk annyival, hogy elég a kormányt leváltani, az nem elég. Az szükséges, de nem elégséges feltétel. Én óvnám attól az illúziótól a magyar társadalom jóhiszemű részeit, a társadalom többségét, hogy valóban elhiggye: attól, hogy bármilyen formában ezt a kormányt eltávolítjuk, akkor ezek a rendkívül kínzó, évtizedek óta – bizonyos értelemben lassan egy évszázada – mélyülő válsága a magyarságnak pusztán a kormány leváltásától megoldódna.
Rögzítenünk kell: a válság mélyebb és időben is sokkal távolabbra nyúlik vissza. Ebből az is logikusan következik, hogy ha lesz is – és reménykedjünk benne, hogy lesz – visszafordulás erről a lepusztulási lejtőről, ami a magyar társadalmat, a nemzetet sújtja, annak gigantikus ára lesz. Elképesztő nehézségekkel, áldozatokkal jár, és nagyon hosszú ideig tart majd. Ezt azért fontos leszögezni, mert bármilyen jóhiszeműen is, de hajlamos lehet az átpolitizált társadalom hitelt adni azoknak a szuggerált elképzeléseknek, hogy itt van egy egyszerű, gyors és olcsó megoldása annak a helyzetnek, amibe keveredtünk. Ez nem így van. Ennek a válságnak több szintje van, amelyek összefüggnek egymással. E válságrétegek önmagukban is olyan hatalmas nehézséget jelentenek, hogy az egyes válságszintek megoldatlansága is reménytelenné tesz mindent.
Melyek ezek a szintek?
– A legkézenfekvőbb dolog, hogy rengeteg példázat szól arról: ha összekeverednek a nyelvek, ha egy közösség nem tud szót érteni, az a lehető legsúlyosabb probléma. Egy közösséget nem érhet nagyobb csapás, mint amikor egyre inkább képtelenné válik önmagával szóba állni, vagyis nem tudja megbeszélni a saját közösségéhez tartózó közös ügyeket. Képtelen erre, mert a nyelve, amit használ, szétroncsolódott. Alkalmatlan keretekkel, illetve fogalmakkal próbálja leírni a helyzetet. Ez, mivel így nem sikerülhet, az ebből fakadó feszültsége, frusztrációja még indulatosabbá teszi. Ennek következtében még inkább alkalmatlanná válik a beszéde és a kommunikációja arra, hogy fel tudja dolgozni azt a szituációt, ami körülveszi. Ez a szint azért a leglényegesebb, mert ha ezt nem tudjuk megoldani, tehát ha a nemzet változatlanul nem tud önmagával szóba állni, nem tudja egy értelmes, tárgyilagos, higgadt hangfekvésben, értelmezési keretben leírni, hogy miről van szó, és ebben nem tud megegyezni, ez önmagában véve is teljesen lehetetlenné tesz bármilyen megoldást. Mondjuk ki nyíltan: ez egy kvázi polgárháborús állapotot rögzít. Máris benne vagyunk egy verbális polgárháborúban. Az a tény, hogy Magyarország egyaránt kifosztott két nagy tömbje egymást pusztítja végtelen indulattal, elvakultan, miközben mindannyian kifosztottak – nagyon elszomorító. Ennél nagyobb szolgálatot a minket kifosztó globális birodalomnak, illetve hazai kollaboránsainak nem is tehetnénk, mint azt, hogy a két kifosztott 45-45 százalék egymásnak esik.
A második szint, ami ebből logikusan következik: a rendszerváltás rendszerének az egész válsága. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a rendszerváltás alapvetően jó; hogy mégiscsak demokráciában, illetve jogállamban élünk. Az a logika, hogy a rendszer jó, ám vannak még hibák, engem a ’70-es, ’80-as évekre emlékeztet, akkor mindig azt mondták, hogy vannak még hibák, elvtársak, de egyébként a rendszer – a szocializmus – a lehető legjobb. A jobb- és baloldal többsége a közbeszédben szintén azt hangsúlyozza: nem szabad a rendszert bántani, mert alapvetően jó, csak vannak hibák, amelyeket persze a másik oldal testesít meg, tehát tükörképei egymásnak, egymásra mutogatnak.
Maga a rendszer van válságban. A szisztémáról egyre inkább kiderül, hogy nem elromlott, hanem kezdettől fogva alkalmatlan, mivel ez csak egy másolati példánya volt a nyugati rendszernek. Lemásoltuk, bevezettük a demokratikus intézményeket, a díszletek a helyükön vannak, de Ugandában is minden díszlet a helyén van. Ez a rendszer – és ez okozza a válságát is – nem más, mint a globális hatalomgazdaságnak – amelyet a multinacionális vállalatok, a Valutaalap, a Világbank, a globális média testesít meg, amelynek nincsen központja, hanem az országok feletti térben testesül meg – a megléte. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy például 1988 és 2008 között a reálbérek évente 0,7 százalékkal emelkedtek, míg a profitok 23 százalékkal, vagyis 33-szor gyorsabban, mint a reálbérek. Ma Magyarországon az összes megtermelődő profitnak a 92 százaléka a külföldi tulajdonú multinacionális vállalatoknál összpontosul, sőt növekvőben van. Ha egy országban az anyagi erőit megtestesítő többletjövedelem döntő többsége egy olyan hatalom birtokában van, mint ahogy Magyarországon, akkor teljesen logikusan tételezhetjük fel: ez a hatalom a szó szoros értelmében diktál a mindenkori magyar kormánynak. Ez a diktátum persze soft eszközökkel és rejtett terekben működik a különböző kamarákon, fórumokon keresztül. Ha jót akarnak, akkor engedelmeskednek az „ajánlásnak”. És ennek engedelmeskedni szoktak a rendszerváltás kormányai.
A közszolgáltatások piacosítását akkor a WTO szorgalmazhatja ilyen puha eszközökkel…
– Abszolút így van. A globális birodalom egy hármas hatalmi rendszer. A multik kényszerítő hatalomként működnek, amelyek közvetlenül megjelennek a lokalitásokban. Jobbik esetben nekik dolgozik az ember, vagy beszállító-kiszolgáló gépezetként kapcsolódik be a rendszerbe. És marad a harmadik osztály, ahová a legtöbben tartozunk, kinek a megszorítások jutnak. Tehát háromféle bennszülött van: a favorizált, aki közvetlenül a multiknak dolgozhat, a másodosztály, aki legalább beszállító-kiszolgáló. A harmadik csoport az az alávetett pária, aki azoknak a megszorításoknak a következményeit nyögi, ami pont amiatt következik be, mert a magyar gazdaságban megtermelődő javak rohamosan növekvő hányada felett nem a magyar társadalom diszponál, hanem egy olyan erő, ami természetesen nem a magyar társadalom érdekeit tartja szem előtt. Nekik a részvényeseik a fontosak. Ez nem gonoszság a részükről. E hatalmat teljesen hidegen hagyja, hogy a társadalom a lejtőn lefelé megy, és nem tudja elemi szinten sem újratermelni önmagát. Csak az a parancsa, hogy minél több profitot termeljen. Ha ezt azon az áron teszi, hogy a magyar társadalom egyre inkább lepusztul, magánemberként, részvényesként sajnálhatja, de azt mondja: amíg nem akadályoznak meg a profitszerzésben, miért hátrálnék meg? Ez szabályozás kérdése, azonban a dilemma nem új: Magyarország 500 éve birodalmi függőségben él. Elég csak a török, a Habsburg-, a harmadik és a negyedik birodalomra gondolni. Az ötödik az államok feletti térben létező globális birodalom.
A magyar elitek között mindig volt konfliktus abban, hogy úgymond népnemzeti, radikális kuruc vagy behódoló, kollaboráns, komprádor labancok legyenek. Mindig kialakult valamilyen kombinációja a két szélsőséges értéknek. Az utóbbi húsz évben az egyre teljesebb behódolásnak lehetünk tanúi. Ennek következtében a túlhatalomra szert tevő globális erők egyre inkább lehetetlenné teszik a nemzet elemi szintű újratermelését. Maga a rendszer azért kerül válságba, mert kiderül róla: ez egy rejtett birodalmi diktátum termékeként jött létre. Így érthető, hogy a közbeszéd zavarossá tételében – fájdalmas kimondani, de – valamennyi politikai érdekcsoport érdekelt. Ha ugyanis kiderülne, hogy a rendszer eleve hamis alapokra épült, az a politikai osztály azonnali összeomlásával lenne egyenlő.
Mintha Magyarországon erőteljesebb lenne az együttműködési hajlam…
– Az én olvasatomban az, amit rendszerváltásnak hívunk, csak egy birodalomváltás volt. A szétomló szovjet kísérletből áttoltak minket a most már egyetlenként létező, uralkodó, nyugatias globalitás függési rendszerébe. De maga a függés és az erőforrásaink kiszivattyúzása nem sokat változott, sőt rosszabb lett, nagyobb fokozatba kapcsolt. Ez a hatalom lényegesen intenzívebben és rejtettebben foszt ki minket, mint a szovjet birodalom. Az elmúlt húsz év döntően azon múlott, hogy az elitek ezen a bizonyos szuperkuruc vagy szuperlabanc szélsőségekben meg tudják-e találni azt az optimális sávot, ahol az ügyes alkudozás következtében amolyan jut is, marad is helyzet áll elő, vagyis egyezzünk meg döntetlenben: hagysz annyi értékhányadot, hogy a számodra való kifoszthatóság állapotába mindig felhozhassuk magunkat. Úgy néz ki, hogy ebből a szempontból egyértelműen Magyarország az utolsó a környező, térségbéli országokhoz képest. Sikerült a nemzet hosszú távú jövője szempontjából a lehető legrosszabb alkukat megkötni, ami annak a következménye, hogy kudarcot vallottak az elitek.
Orbán Viktor azonban kivétel: kísérletet tett egy óvatos rendszerkorrekcióra, de ennek látjuk a következményeit is. Vagyis, ahogy ő is fogalmazott: útban van. Ez a globális rendszer mindent megtesz annak érdekében (ezek a fuvolázó hangok, hogy egy Orbán nélküli Fidesszel szívesen összefeküdne az SZDSZ, ezek azt jelzik), hogy még mindig büntetésben van Orbán Viktor. Láthatólag súlyos támadásoknak néz elébe, aki akár csak arra vetemedik, hogy megpróbál a nemzetnek egy kicsit előnyösebb rendszerkorrekciót véghezvinni vagy alkumechanizmust kiharcolni. Az orbáni kísérlet kudarca azt igazolja, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy az elitek itt váltak a leginkább kollaboránssá, hanem olyan iszonyú nyomás alatt állnak, amely nem is engedi ki őket ebből a helyzetből. A globális hatalom a legcsekélyebb jelét sem mutatja annak, hogy szóba állna azzal, aki a lehető legóvatosabban is csak a rendszer korrekciójáról beszél.
Annak ellenére, hogy Gyurcsány Ferenc meggyengüléséről lehet hallani mostanában, mindennek tükrében úgy látszik, hogy a jelenlegi miniszterelnök igen jó választás volt 2004-ben.
– Ez teljesen egyértelmű. Gyurcsány Ferenc éppen azért van a helyén, mert minden globális erőnek szüksége van, ha nem is személy szerint rá, de arra az eltökéltségre, gátlástalanságra, cinizmusra, amivel nemcsak mintaszerűen végrehajtja a birodalmi diktátumokat, hanem még elébe is megy. Mindezt úgy állítva be, hogy a magyar társadalomért, annak üdvéért teszi.
Akkor a bábeli zűrzavar segédkezet nyújt Gyurcsányéknak, hiszen képesek elhitetni a társadalommal, hogy mindez, amit tesznek, nemcsak érted történik, de még jó is neked…
– Ez pontosan így van. És amíg a diskurzus tere, a nemzet önmagával való szóba állásának irányítása a részvényesek birtokában van – és az ő kezükben van, sőt ők uralják a fogalmak értelmezési rendszerét is –, addig sikeresen kommunikálhatják az intézkedéseiket.
Miképpen lehetséges a változtatás?
– Ha nem lesz valamilyen szereplője a magyar nemzetnek – ez intézmények, személyek rendszere –, amely a problémákat, a válság természetét őszintén, higgadtan kimondva létre tudja hozni azokat a kommunikációs tereket, ahol megvalósulhat a párbeszéd, amelyben a nyilvánosságban visszavonhatatlanul tematizálhatja és korrekt javaslatot tehet a rendszerek korrekciójára, ha ez nem történik meg, akkor mi állíthatná meg a jelenlegi válság mélyülését? Én nem hiszek abban, hogy ez magától megállhatna.
Vannak most olyan szereplők, akik képesek lehetnek ezt a korrekciót véghezvinni?
– Ahogy említettem, Orbán Viktor személye kétségtelenül a legnagyobb ígérete ennek, de látjuk a beszorított helyzetét. Kiss Péter és Szili Katalin elvileg érzékelik a problémákat, és időnként a megnyilvánulásaik is erre engednek következtetni. De ide kell sorolni Gazsó Ferencet is. Mindez azt jelzi: nem teljesen lehetetlen a lejtőn való megállás. A Fideszben Orbán Viktor és Mikola István, emellett az MSZP-ben is létezhetnek olyan reprezentánsok, akik felérik ésszel a válság súlyosságát. Az SZDSZ szóba sem jöhet, mert a globális rendszernek egy közvetlen nyúlványa, és ebből a szempontból az MDF-et sem tekintem másnak.
Forrás: MNO
Kategória: Megjelent cikkek, Napi hírek
“Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.”
József Attila Eszmélet című versének 4 sora ugrott be, amikor a cikket olvastam. Nagyon nehéz lesz a status quo-t úgy megváltoztatni, hogy a halom hasított fa ne dőljön szét, hogy ne törjön ki totális káosz. A pártoknak nagyon behatárolt a mozgásterük, bár a felelősség egyértelműen a szocialista képviselők vállán van, ők tudnának olyan helyzetet teremteni, hogy nagyobb társadalmi robbanás nélkül megúszható legyen ez a zsákutcás helyzet. Erre szerintem vajmi kevés az esély. Az ellenzék nem vállalhat túlzott kockázatot, övék a felelősség, hogy ha kell, azonnal átvehessék szalonképesen a kormányzást. Talán a civil társadalom, ami kiutat tud találni, hiszen, ha megfelelő technikákat találunk arra, hogy egyértelmű jelzéseket adjunk a hatalomnak, az megroggyanthatja a kormányt. Minden sikeres akció újabb akciókat generál, erre jó példa a sokakasodó sztrájkok sora. Nagyon szükséges a civil kurázsi. Apropó, Gyurcsány mai szentesi látogatásakor ismét tojással várták. Egy fiatalember egy egész tálcát fogott a kezében. Ezt észrevéve a rend éber őrei rárivalltak, hogy azonnal nyissa ki a tojástartót, amiben is egy cédulán csak annyi volt felírva, hogy NEM NYERT! A hatást mindenki képzelje el, a tüntetők dőltek a nevetéstől, a rendőrök pedig nyomdafestéket nem tűrő káromkodással elszeleltek.
“A szisztémáról egyre inkább kiderül, hogy nem elromlott, hanem kezdettől fogva alkalmatlan, mivel ez csak egy másolati példánya volt a nyugati rendszernek. Lemásoltuk, bevezettük a demokratikus intézményeket, a díszletek a helyükön vannak, de Ugandában is minden díszlet a helyén van.”
***
Nagyon hosszú lenne kifejteni a rendszerváltástól napjainkig elkövetett “előkészítő hadműveletet”, de érzésem szerint minden a gyorsan lebonyolított szégyenteljes kárpótlással kezdődött! Majd nagyon gyorsan “szabadjára engedték a bankrendszert” , majd gyorsan konszolidálták az et.-ak által felvett, de a büdös életben vissza nem fizetett hiteleket, majd megolajozták egy kicsit a privatizációt, majd egyszercsak megmérték a tűréshatárt, megsegítették az ügyet 19.000 Ft-tal, majd már a száraztészta is megtette.
Most pedig egymásnak feszülnek az indulatok, PR-kodás, lózungok, Heti Hetes, Győzike a szelep a gőzön.
Közben az eddig fel nem tárt termálvizet szépen csendben kezdik bevezetni - nem a panelekben - a fürdőszobákba.
A magyar un. rendszerváltás egy területen feltétlenül sikeresnek tekinthető:
és az agymosás! A magyar szellemi elit olyan jeleseinek közreműködésével, mint pl. Esterházy, Nádas, Ranschburg! Akik, meglehet (szeretnék nagyon bizakodó lenni!) maguk sem értik, mi zajlik kis országunkban, pláne: a nagyvilágban!
Mindenekelőtt annak elhitetése történt meg, hogy most jött el a szabadság ideje! Azt csinálsz, amit akarsz! Csak rajtad múlik!
Mostanra viszont egyre többen eszmélnek, hogy ez NEM igaz!
Tapasztalataim szerint viszont sokan (és egyre többen) úgy reagálnak e felismerésre, hogy teljesen elfordulnak a közügyektől.
Az persze nem lenne baj, ha a napi politika nem telepedne rá a magánéletünkre! De elég-e demokratának lennünk 4 évenként!? (Amikor is megválasztjuk az ügyesebb és gátlástalabb hazudozót!)
Nem tudom, akar-e (tud-e, mer-e) a magyar társadalom szembenézni a VALÓS problémákkal?
Reménykedjünk!
Tisztelt Professzor Úr!
Ha csak tehetem, nem mulasztom el megnézni tv szerepléseit, elolvasni az Önnel készült interjúkat.
Ez az írás is remek, de ne vegye rossz néven, nekem s talán sok honfitársamnak is ez már nem elég. Történnie kellene végre valaminek. Az én véleményem szerint a fidesz nem megoldás, legfeljebb átmenetileg. Bár Ön közgaszdász, mégis érdekelne a véleménye arról, hogy vajon milyen hatással lesz a gyurcsány utáni idők humán erőforrásaira az a valószínűsíthető tény, hogy a jelenlegi ország- és nemzetrontó bagázs egyetlen tagja sem fog börtönbe vagy vesztőhelyre kerülni?
A humán erőforrást nem lehet a pszichikum kizárásával vizsgálni, főleg nem egy olyan országban, ahol sikerélménye, nemzeti katharzis élménye több, mint fél évszázada nem volt a népnek. Milyen morális üzenete lesz annak, hogy gyurcsány és tettestársai majd egyszerűen visszavonulnak oda, ahonnan jöttek, az üzleti életbe, mi pedig itt maradunk a tönkretett és kifosztott szemétdombon? Miféle töltőereje lehet annak, ha azt látjuk, hogy a szándékos országrombolók élnek tovább, mintha mi se történt volna, miközben bennünket évekre visszamenőleg is meg lehet büntetni akár egy tilos parkolásért?
Ennek az országnak rengeteg energiára, kitartó munkára, derűre és méltóságra lesz szüksége. Miből merítsünk majd mindehhez erőt?
tisztelettel köszönti Borz
Úgy tűnik, ezen az oldalon nem divat a dialógus. Kár.
Kedves Borz! Kérdezzen könnyebbet!
aha….
Tisztelt Professzor Úr!
Az írásait, melyeket olvastam, megköszönöm, amelyeket még nem, előre is köszönöm.
Jóegészséget , és kitartást kívánok.
Szívélyes üdvözlettel:
BIstvan
Komment:
Demokrácia van, népfelség, néphatalom, népuralom. A megosztás a hatalom eszköze, és a nép megosztott. A hatalom birtokosa, hogy uralkodhassék ( saját magán ) tehát, saját magát osztja meg. ( !? )
A nép csak arra való a demokrácia mai lefokozott fokán, hogy a hatalom takarózzon vele. Ami takarózik az a háttérben, vagy a felszín alatt van. A felszínen a mindenkori hatalom játékszere, a politika működik. Az un. demokratikus pártok csak a hatalom megosztó-eszközei, a Parlamentnek nevezett modern cirkuszban.
A hatalom , hogy úralmát a nép felett megtartsa/növelje, állandó harcot folytat. A harcban csaták vannak.
A csatarend ( szemben a Néppel) a következő:
1. A piros a balszárny,
2. A narancs a jobbszárny,
3. A kék az ék,
4. A zöld a ló(…)citrom.
Nekem is ez a kérdésem, talán Bogár professzor úrnál nem gyűlt még elég ember össze, hogy valamire is vigyük…
Mindenesetre engem elborzaszt és megrémít, hogy az emberek Győzike-showt, meg hasonlókat néznek, már nem is nézek Tv-t, mert sírógörcsöt kapok. Az ország züllesztése most már nagyban folyik. Valaki szidta a rendőröket. Ők is meg vannak félemlítve, kevéske pénzért kell kiállniuk és akár az életüket áldozniuk a hazáért, ahol már a kukás autó sofőr is többet keres, mint ők…de mégis féltik állásukat, mert a családot nekik is el kell tartani, mint mindenki másnak.
Jómagam azt vettem észre, hogy lassan nincsenek barátok….az emberekre nem lehet számítani, mindenki a saját kis vackára húzódik és görcsösen csak saját magával foglalkozik. Valamit tenni kell az biztos. Én szívesen csatlakozom a Magyarság megmentéséhez, bár csiszto magyar vagyok az őseim alapján
De a magyar az aki érti ezt a nyelvet, mely talán a legősibb ezen a földön és a legszebb, legletisztultabb- a tudás nyelve.
A LENIN, vagy nem LENIN c. cikkhez:
Tisztelt Professzor Úr!
Kedves Bogár László!
Annak idején ’85-ben nem azért léptem be az MSZMP-be mert hívott a „belső mag”. Rosszabbat követtem el. Teljesen magamtól léptem be. Azzal a meggyőződéssel, hogy lehet változtatni az addigra teljesen poshadttá vált rendszeren. Akkor, amikor még a Világ-többségnek sem volt fogalma a „rendszer-váltás” lehetőségéről. A zárt társasági hőbörgés helyett, a nyílt színt választva, úgy éreztem, meg tudok felelni elvárásaimnak magammal szemben is.
Aztán természetes volt számomra, hogy városomban elsők között csatlakozzam a reform körökhöz, Pozsgay Imre eszmeiségéhez.
’És azután ’95-ig hoppon maradtam. Hoppon maradtunk sokan. Elmaradt a felelősségre vonás. A felelősséget szétkenték. Ez jó volt arra, hogy a 800 000 becsületes része – szerintem a nagyobb rész – a továbbiakban ne aktivizálja magát a politikában. Így utólag belegondolva a sanda cél is ez volt, és azok, akik ezt kifundálták, most is használják a hátulról döfő fegyverüket.
’ Mert ahhoz, hogy a „múltat végképp eltöröljék”, a kapitalizmuson és a szocializmuson kívül, ahogy írta a cikkében, még arra is szükség volt/van, hogy a közösségben gondolkodókat a nyílt tettek, sőt a tettek mezejéről, teljesen eltántorítsák. Ahogy ezt Önnel is szándékozzák tenni. Kérem ne hátráljon! Ne hátráljon a Mi nevünkben sem!
Amúgy meg „megérne egy misét” annak vizsgálata, hogy mi is lett a 800000 fennmaradó részével, akik a sanda cél teljesülésének hatása ként nem léptek be a mainapság leledző - relatíve szatelit – pártokba, pártocskákba.
Egyébként 1995-ben szűnt meg nyomasztó érzésem, amikor értesültem arról, hogy Pozsgay Imre, a helyi MDF szervezet meghívására előadást tart városunkban. Én is elmentem.
- Belépett Pozsgay, és mindenki felállva tapsolt. Szó szerint megkönnyebbültem. ( Meg is könnyeztem) - Ha visszagondolok, most is felsóhajtok.
Azóta sokat olvastam az Evangéliumot. Olvastam többek között Hamvas, Drábik, Spengler, Guenon, Skruton, Oakeshot, Evola, Ortega, Webster, az Öreg Bölcs Lao-Ce, no és persze az Ön írásait. Jelen időre sikerült felfognom igazából, hogy micsoda erők harca által mutat ilyen képet a Világ. Hurrá-optimizmusra nincs semmi ok. Hamvas szavaival élve: próbálom szintetizálni magamban a kort, amelybe születnem rendeltetett.
Azt is felfogtam, mert kettőn áll a vásár, hogy mit is jelent, „EZ A HARC LESZ A VÉGSŐ”.
Ha erre gondolok optimista vagyok, de félek, mert az igazi szenvedés-része csak most fog következni.
Munkájához, kitartást, erőt és jó egészséget kívánva, tisztelettel üdvözlöm
BIstván
Egy ismert áramlástechnikai törvénnyel kezdem kommentemet. “Az I. Kirchoff törvény szerint egy áramkör bármely csomópontjában -egy adott pillanatban - az áramok összege zérus.” A hétköznapi nyelvre lefordítva ez úgy hangzik, hogy egy csomópontból csak annyi áram haladhat tovább amennyi bele érkezett. A pénzvilág nyelvére transzformálva ezt a “törvényt” úgy hangzik, hogy egy közösség részére - áru és teljesítmény cserék bonyolítása érdekében - biztosított pénz mennyiségénél nem lehet nagyobb a közösségből tőke tartozás, kamat és adók formájában kiszivattyúzott pénzmennyiség. Márpedig érzékeljük, hogy rövid, közép és hosszú távon - eladósodottságunk mértékével folyamatosan szembesítve minket - a FED az IMF és a WB nem tartják tiszteletben az I. Kirchof törvényt. Viselkedésük nem természetes és ez okozza a feszültségeket. Kétféle képpen mindenképpen ki vagyunk zsigerelve. Egyik a banki kamatok témaköre, a másik az államadósságok visszafizetésének kötelezettsége. Mindaddig amíg valamilyen törvényes módon nem tudunk kiszabadulni ebből az ördögi körből, addig véleményem szerint tovább fogunk süllyedni.
Sokan vagyunk, akik várjuk Önöktől azokat az elméleti megoldásokat, amelyeket mi a gyakorlatban hasznosítani tudunk. Mint laikus én a következő lehetőségeket látom:
1. Átmeneti időre Moratóriumot szerezni az államadósság visszafizetésére. /vagy teljesen töröltetni/
2. FED-től független hazai - u.n. lokális - pénzt kibocsátani.
3. FED-től független bankoktól, államoktól reális hitel forrásokhoz jutni. /ilyen lehet Kína, ad abszurdum Irán és mások is/
4. Hazai erőforrásaink kiaknázását /természeti, humán/ FED kontrolljától lehető maximálisan függetleníteni.
Mindaddig amíg a “pénzkibocsátás” mint tevékenység nem a gazdaságban szokásos üzemeltetési költségek és egy szerény profit megszerzése érdekében zajlik, hanem úgy ahogyan ezt hosszú évtizedek óta a FED csinálja, addig mi és sok más nemzet is csak kamat rabszolgák lehetünk. Jólétünk, vagy nyomorunk attól függ, hogy mit gondolnak rólunk odafent. Ez lenne a szabad világ, a demokrácia modus vivendi-je ?