Bogár László Blogja

Adalékok

a hideg polgárháború mitológiai szerkezetéhez

 

Készült: 2002 januárban

Az elmúlt néhány hét során meglehetősen brutális módon kellett újra szembesülnünk azzal, hogy a felvilágosodás alapvető ideológiai axiómái hamis feltevésekre épülnek.

A státusztörvény ürügyén keltett – a román állampolgárok munkavállalásával összefüggő – politikai hisztéria indítékai és belső szerkezete ugyanis látványosan kérdőjelezi meg a több mint kétszáz éve az egész európai gondolkodást átható aufklärista víziókat.

Nagyon leegyszerűsítve a felvilágosodás és különösen annak egyik legsúlyosabb ideológiai elfajzása – a máig is uralkodó liberális közgazdaságtan – a következő előfeltevésekre építi filozófiai rendszerét.

Az első és legfontosabb az a hipotézis, hogy a XVIII. századtól kezdve az emberiség végre kilép a mítoszok sötét világából és tetteit s véleményalkotását a racionális logika mozgatja majd. Ezt viszi tovább a közgazdaságtan néven ismert hatalmi-ideológia, amikor azt állítja, hogy a társadalmi létezés alapvető aktora a szabad egyén (individuum), és ez a szabad egyén képes racionálisan mérlegelni és ennek alapján dönteni.

Ma már tudjuk – és ez a tudásunk erősödhetett meg az elmúlt hetek során is -, hogy a mítoszok rációval való felváltásának, egyáltalán felválthatóságának, víziója valószínűleg az emberiség történetének egyik legveszélyesebb és legsötétebb mítosza. És kizárólag azért állhat fenn napjainkig, mert igen nagy erejű rejtett hatalmi szerkezetek saját pozícióik fenntartását remélik e mítosz lététől.

Szemben ugyanis a racionalitás e mítoszával, az emberi létezés alapvető aktora nem az egyén, hanem a közösség, és az emberi cselekvés vezérlő mechanizmusa nem a ráció, hanem a közösség komplex hiedelemvilágában gyökerező átfogó mitológia.

Be kell tehát először is látnunk, hogy hibát vétettünk, amikor a par exellence mitológiai rekonstrukcióként tételeződő státustörvény kapcsán kissé túlbecsültük a felszíni “lejátszás-technika” racionális megindokolhatóságát, és lebecsültük a gonosz szándékú “ellenmitológiák” veszélyét.

Hogy mitológiai rekonstrukcióról van szó, az teljesen nyilvánvaló, hisz egy történelmileg súlyosan felsebzett nemzeti közösséget a szocio-kulturális mélyrétegekben összetartó, mentálisan és spirituálisan gyógyító erejű közös mitológia helyreállításának hosszú folyamata kezdődhetett meg mindezzel. A racionalitás hamis mítoszával megmérgezett külső és belső nyilvánosság elé azonban természetesen nem lehetett ezzel a programmal kilépni, s ezért kellett folyamatosan kockázatos “konspirációval” egyensúlyozni túlfeszült lényeglátás és hamis realizmus között, mint már annyiszor. E bonyolult kötéltánc azonban akár sikeres is lehetett volna, ha az elmúlt évtizedben a rejtett főhatalmat kormányoktól függetlenül máig töretlenül gyakorló erők nem szimatolták volna meg a közösségek nagy történelmi rekonstrukciójának számukra végzetes veszélyét. A Miniszterelnök elleni, most már szinte apokaliptikus erejű – s mindent egy lapra feltevő – támadásaik fő oka éppen az, hogy megsejtették személyében a felismerés, tudás, elszántság, erő olyan szintézisét, amely közel kétszáz éve először tenné lehetővé egy több évtizedes íven haladva a nemzeti közösség helyreállítását. Mindettől, és ezen keresztül saját hatalmuk és befolyásuk elvesztésétől való pánikszerű félelmükben kétségbeesett, nagy erejű és romboló hatásában példátlan lépésre szánták el magukat.

Felismerték, hogy az Orbán-Nastase egyezség nyomán kinyílt három hamis mítosz pusztító erejű összekapcsolásának lehetősége. Tegyük hozzá, hogy e mítoszok ugyan hamisak, vagy legalább is túlreagáltak, de nem alaptalanok!

Az első mítosz, hogy ma Magyarországon hatalmas és tömeges veszély a munkahely elvesztése, és ez végzetes következménnyel jár. E félelem ugyan annyiban megalapozatlan, hogy a munkaerőpiac valamilyen esélyt szinte mindenki számára kínál, ám az atavisztikus félelem oka más. Ez az ok az a brutalitás, ahogy a nyertes elit, a globalitás lokális társadalma, az elmúlt évtizedben semmibe vette a vesztes többség elemi érdekeit. E brutalitás tükröződik abban a megdöbbentő tényben, hogy egy mai magyar átlagkereső reálbére a 30 évvel ezelőttivel azonos, miközben a teljesítménye több, mint háromszorosára emelkedett. Bár a mindettől megrettent többség kísérletet sem tett e példátlan erejű kifosztás korrekciójára, de vészjósló némaságuk kritikus pillanatokban könnyen csaphat át hisztériába, s ez teszi őket fogékonnyá a ravaszul megkomponált hamis mítoszok iránt is.

A második hamis mítosz abból a történelmi rettegésből táplálkozik, hogy a besenyők, a tatárok, törökök, oroszok stb. – vagyis a keletről illetve délkeletről érkezők általában nem a magyar nép felemelkedését segítették elő, így a feldolgozatlan, összecsomósodott iszonyú indulat eszelősen üvölti, hogy az összes szőröstalpú nyuscsu menjen illetve maradjon a jó … (és itt egy hosszú kipontozott rész következik). S szinte elképzelhetetlenné fokozódik az indulat, ha a két hamis mítosz pofonegyszerű módon összekapcsoltatik, s világossá válik, hogy a munkahely elvesztésének végromlását a “balkáni söpredék” okozza.

És végül egyfajta kötőelemként működik a harmadik hamis mítosz, miszerint “az urak már megint becsaptak és elárultak minket”. Mi tagadás, a magyar uralkodó elitek, legalább is az európai modernitás elmúlt néhány száz éve során többnyire megrendítő erejű felelőtlenségről tettek tanúbizonyságot, és ez a felelőtlenség volt alapvető jellemzője a rendszerváltás fedőnevű hatalmi játszmának is, így érthetően nem túl nehéz a nemzetvesztő kormány sötét víziójának kivetítése.

Akárcsak az atombomba belsejében működő detonátor, ami egymásba lövi az uránium és plutónium kritikus tömegeit, úgy lőtte össze a rejtett főhatalom a fenti három hamis mítoszt a nukleáris robbanás kiváltása érdekében. A láncreakció végigsöpört a magyar társadalmon, és egyelőre nehéz megmondani, mekkora is lesz a romboló ereje.

Egy valami azonban bizonyosnak látszik. A főhatalom ezzel a kísérletével világossá tette, hogy az eddig csak rejtetten működő “hideg” polgárháborút kész “forró” nyílt polgárháborúvá változtatni. A jelenség nem új. Az európai történelem egyik legsötétebb fejezete, amely “nagy francia forradalomként” ünnepli ma is párás szemekkel önmagát, pontosan erre a hatalomtechnikára épült. A rejtett főhatalom akkor is összenyitotta azokat az addig tiltott tereket, ahol az egymásra fenekedő elitcsoportok szabad kezet kaptak azoknak a hamis mítoszoknak az öngerjesztő összekapcsolására, amelyek aztán a rettegő alávetettekben elindították a véres téboly iszonyú masinériáját. Az eredmény öt év alatt három millió halott, és olyan “létsebek”, amelyeket azóta sem hevert ki a francia társadalom.

Kritikus ponthoz érkeztünk tehát. És nem csak Magyarország, hanem az egész térség. Lengyelország, ahol akár heteken belül Argentínához hasonló állapotok alakulhatnak ki, jól jelzi, hogy az un. “rendszerváltás” egésze is hamis mítoszokra épül, és így természeténél fogva mint lappangó polgárháború tételezhető. Kérdés, mi a teendő akkor, ha a mindent vezérlő főhatalom valóban jelt ad az általa favorizált uralmi elitcsoportoknak az onto-szociális detonátorok üzembe helyezésére.

Mivel a kérdés és különösen a lehetséges válasz némileg befolyásolhatja jövőnket, nem volna talán haszontalan alaposabb vizsgálódás tárgyává tenni.

Kategória: Írások, tanulmányok