Tudatos népirtás folyik Magyarországon?

Forrás: MNO

Logikátlan döntést hozott Sólyom László, amikor az Alkotmánybíróság helyett az Országgyűlésnek utalta vissza az egészségbiztosítási törvényt – mondta el lapunknak Bogár László. A közgazdász professzor szerint, ha nem leszünk képesek megfogalmazni a problémáinkat, illetve a politikai elit nem tud megállapodni a globális főhatalommal, akár egy évtizeden belül reprodukciós válságba kerülhet a magyar társadalom. A Magyar Nemzet Online-nak beszélt az SZDSZ pusztító munkásságáról, illetve arról is, hogy Orbán Viktor mennyire útjában áll a globális hatalomgazdaságnak, mivel nem hajlandó belépni a kollaboránsok széles táborába.

– Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénnyel nem értek egyet, azt nem írom alá, nem hirdetem ki – ezek Sólyom László december 27-i szavai. Számítani lehetett arra, hogy az államfő valamilyen kifogást emel a december 17-én nagy viták kereszttüzében fogant, ám végül elfogadott törvénnyel kapcsolatban. Ugyanakkor sokakban csalódást is okozott, hogy nem az Alkotmánybíróság elé utalta. Mi vezethette a köztársasági elnököt, hogy nem fogalmazott meg erősebb kritikát?

– Meglehetősen érthetetlen, illetve logikátlan, amit a köztársasági elnök ebben az esetben tett. Az teljesen nyilvánvaló volt: csak úgy, egyszerűen aligha írhatja alá a koncepciót. Az a társadalom-lélektani helyzet, ami Magyarországon kialakult, teljesen képtelenné tette volna a „sima” jóváhagyást – ezt nyilván az államfő is tudta. Az elmúlt 17 évben ez az első olyan eset, amikor legalább 70-80 százaléka a magyar társadalomnak – párthovatartozás nélkül – valami nagyon lényeges, illetve hosszú távú, a jövőt meghatározó kérdésre nemet mond. Méghozzá markánsan, nyersen. Ebben az esetben a – valamilyen értelemben mégiscsak a nemzetet, annak véleményét megtestesítő – köztársasági elnöknek egyszerűen aláírni a törvényt képtelenség volt. Ami azonban igazán logikátlanná teszi a reakcióját, hogy amit elmondott, abból világosan kiderül: a szakmai logikák, illetve az uralmi logikák szerint, valamint az alkotmányosság logikája szerint is minősíthetetlen produktum, amit az asztalára letettek a kormánypártok. Tehát három dimenzióban is tagadnia kellett volna az államfőnek, ebből pedig logikusan következik, hogy az egyetlen olyan fórumhoz kellett volna delegálni a tervezetet, amelyiknek pontosan az a feladata, hogy – főleg az alkotmányosság szempontjából – felülbíráljon minden a parlament által készített törvényjavaslatot. Ezt nem tette meg, s ezt teljesen logikátlannak vélem.

– Az államfő kiemelte, probléma van a társadalmi legitimációval is, hiszen a kormányzat sokak véleménye szerint nem társadalmi-szakmai egyeztetést folytatott, hanem diktátumokat adott. Ennek folyománya, hogy semmilyen civil-társadalmi, illetve szakmai támogatottsága nincsen az említett egészségügyi tervezetnek. Nagy valószínűséggel kis változtatásokkal, de csapásirányában változatlanul fogadja majd el újra a törvénytervezetet a parlamenti szavazógépezet…

– Egészen biztos, hogy az első adandó alkalommal a koalíció újra megszavazza a koncepciót változatlan formában, nagyjából ugyanolyan eredménnyel, mint ahogy ez már megtörtént egyszer. Ez ugyan arcátlanság, ám ezt eljátszották már a kórház-privatizációs törvénnyel kapcsolatban is még Mádl Ferenc idején. A változatlan formában történő újbóli megszavazás teszi majd igazán képtelenné az elnök mostani döntését. Tudnia kell: őt személy szerint is, illetve a köztársasági elnöki intézményt is roncsolni fogja ez a tény, és akkor már Sólyom László számára semmilyen mozgástér nem marad. Emellett majdnem biztosra vehető az is, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a törvényt.

Érdemes megemlíteni, ezt a törvényt alapvetően nem a kormány, hanem az SZDSZ hozta létre a tőle megszokott kegyetlen, brutális gátlástalansággal. Pontosan úgy, mint minden olyan döntést az elmúlt 17 évben, amely pusztította, pusztítja a magyar társadalom társadalmi, gazdasági, kulturális talapzatát. E folyamatok mind viselik az SZDSZ keze nyomát, az összeset ez a párt kezdeményezte, és brutális kegyetlenséggel véghez is vitte függetlenül attól, hogy ez a szerveződés mindig kisebbségben volt. Azonban a diktátumra való képessége ettől függetlenül semmit sem változott.

– Honnan ered ez a fajta befolyásolási képesség? Azért érdekes ez, mert az SZDSZ jelenleg 1 százalékon áll. Ha picit szigorúbbak vagyunk, azt mondhatjuk: ez gyakorlatilag semmilyen társadalmi támogatottságot nem jelent. Elképzelhető, hogy a következő választásokon az SZDSZ kihullik a parlamenti patkóból? Ha igen, megmaradhat-e a befolyása az ügyek felett?

– Itt van egy súlyos optikai csalódás – a rendszerváltás rendszerének válsága többek között éppen ennek is a következménye – a magyar politikai rendszerrel kapcsolatban, amelyet alapvetően az uralkodó politológiai nézetrendszerek hoztak létre, erősítenek meg, illetve kényszerítenek rá a magyar társadalomra. Az uralkodó politológia – mindegy, melyik politikai oldalról beszélünk – egyformán ezt a hamis nézetrendszert erőlteti. Ez a nézet evidenciának tartja, hogy a ma, illetve az elmúlt 17 év során a parlamentben lévő politikai alakzatok a szokványos, nyugati polgári demokrácia értelmében pártok lennének. De ez nem így van. Magyarországon ugyanis két alapvető típusa van ezeknek az alakzatoknak, és egyiknek sincs különösebb köze a pártokhoz.

Az egyik az úgynevezett politikaipari holding. Ez bizonyos értelemben a mindenkori két nagy párt. Ezek olyan holdingok, amelyek legalább egy tucat pártból állnak, csak ezek belátták: egyedül semmire sem mennének, és emiatt egy ilyen politikaipari holdingba kell behúzódniuk annak érdekében, hogy egyáltalán bármilyen esélyük legyen a kormányzati hatalom megragadására. Politizációs értelemben nem a jobb- és a baloldal jelenti az igazi törésvonalat. Nem közöttük, hanem bennük van a törésvonal. Vagyis azok között, akik a kollaborációt – a minket éppen függésében tartó birodalommal való együttműködést – választják, illetve azok között, akik valamilyen alkupozíció megszerzéséért fáradoznak a magyar társadalom érdekében. Magyarország 500 éve birodalmi függésben van, a rendszerváltás is csupán egy birodalomváltás volt, most egy másfajta birodalmi függésbe léptünk át.

A függés azt jelenti: a politikai elit minden csoportjának valamilyen választ kell adnia arra, milyen mértékben együttműködők a globális birodalommal, vagy milyen mértékben próbálnak kísérletet tenni arra, hogy megvédjék a gondjaikra bízott nemzetnek mint közösségnek az alapvető stratégiai céljait. Egy nullától százig terjedő skálán szemléltetve azt mondanám, hogy a nulla a kollaboráció teljes tagadását, a százas pedig a tökéletes behódolást jelenti. Utóbbi azonban már nemcsak a birodalom totális kiszolgálását, valamint a társadalom kiszolgáltatását jelenti, hanem azt, hogy még ki is találjuk a globális birodalom gondolatait, és próbáljuk azt is előre teljesíteni. Jelenleg nagyon közel vagyunk a totális behódolás állapotához. Mindenki tudja: egy évtizeden belül a szó szoros értelmében reprodukciós katasztrófába torkollik ez a szörnyűség, amennyiben ezt nem tudjuk megváltoztatni. Tehát a vita a holdingokon belül van azok között, akik a teljes behódolás mellett állnak, illetve akik alkupozíciót akarnak kiharcolni a nemzet számára, vagyis meg akarják őrizni a nemzet anyagi és szimbolikus javakban meglévő értékmezőit vagy legalább azok maradékát.

– És az SZDSZ hol helyezkedik el ezen a palettán?

– Az SZDSZ szerepével kapcsolatban elmondható: ha a nagy holdingokba rejtett pártok egy része különböző szinteken kollaboráns, akkor az SZDSZ maga a „laboráns”. Ez a szerveződés a rejtett birodalmi erőszakintézmény közvetlen betüremkedése a magyar politikai rendszerbe, és ilyen értelemben a rendszerváltás politikai rendszerének válságát éppen az okozza, hogy van egy erő, amely nem valamilyen formában viszonyul a birodalomhoz, hanem azon keresztül maga a birodalmi hatalomgazdaság hatol be az SZDSZ-nek nevezett politikai alakzaton keresztül a magyar politikai erőtérbe. Ez egy olyan súlyosan patologikus jelenség, amely önmagában is elégséges ahhoz, hogy a rendszerváltás bukásához vezessen. Erre egyébként a magyar társadalomnak – nagyon helyesen – egy egészséges irányba mutató reakciója volt, hogy folyamatosan kihátrált az SZDSZ mögül, így mára törpepárttá silányította azt, és remélhetőleg a következő választások alkalmával ki is buktatja a parlamentből. Ez egészséges életerőről tanúskodik. Persze, ha az SZDSZ nem létezne, a birodalom érdekeiben eljáró erő akkor is jelen lenne minden kormányban, és akkor is többségben lennének. Tehát a birodalomnak nincs mitől tartania, mindig lesz, aki kiszolgáltassa számukra értéktereinket.

– Melyek ezek a terek?

– Emlékezzünk, hogy már az első és második kormányzati időszakban az élet legalapvetőbb feltételeit, az élelmiszer-gazdaságot, a gyógyszeripart, illetve az energetikát „nyelte el” a globaloprivatizáció folyamata. Az élet alapvető feltételeinek kiárusítása után sorra került a pénzügyi és bankrendszer, a biztosítási és a nagy infrastrukturális rendszerek. Most pedig a legkényesebb szférát, az emberi létezés fizikai és szellemi alapjait jelentő oktatási és egészségügyi rendszert szolgáltatják ki a globaloprivatizátoroknak. Ez a kegyelemdöfés.

– Az idei esztendő a demonstrációk éve volt. Van-e remény arra, hogy a magyar társadalom végre öntudatára ébred, és az akaratát rákényszerítheti a kormányzatra legalább olyan szinten, hogy az változtasson valamit a politikájának irányán? Igaz, ehhez szükség lenne a demokratikus attitűd minimumára is, vagyis meg kellene hallani a társadalom hangját, amire alig-alig akad példa.

– Reménykeltő jel, hogy az elmúlt közel 20 évben először fordult elő, hogy a demonstrációkon megszólalók szándékosan és nagyon biztató fogalomkészlettel hangsúlyozták, a demonstrációk nem pártpolitikai rendezvények. Tehát az uralkodó hamis politológiai nézetekkel szemben a valóságot próbálták meg ábrázolni. Vagyis azt a tényt: a magyar társadalom legalább 90 százaléka kárvallottja az egész rendszerváltás folyamatának, a kifosztott globalopáriák sorsára jutott és folyamatosan süllyed népesedését, egészségügyi helyzetét és anyagi viszonyait tekintve is. Ennek következtében, ha nem fog össze ez a hatalmas társadalmi tömeg, hanem változatlanul egymást pusztítja, valamint egymás rovására próbálna elérni valamilyen eredményt a jelenlegi válságos helyzetben, akkor az kikerülhetetlenül katasztrófához vezet.

Nem lebecsülve ezeket a néhány ezres demonstrációkat, tudomásul kell venni: a kifosztott többségnek csak elenyészően kis része aktív ezekben a megmozdulásokban. Szerencsére a közvélemény-kutatások azt jelzik: a társadalom egyértelműen állást foglal ezekben a kérdésekben. Jelen esetben adva van egy nagy erejű kérdés – az egészségügy átalakítása –, amiben a magyar társadalom nagy része azonos véleményen van, és határozottan nemet mond valamire, amiről joggal érzi, hogy a jövőjét veszélyezteti. E megmozdulásoknak az az igazi jelentősége, hogy valószínűleg egyre inkább tudatosítják a társadalomban: személy szerint Gyurcsány Ferencet el kell távolítani, ezt a kormányt le kell váltani. Ezek szükséges, de nem elégséges feltételei annak, hogy valamilyen megoldást találjunk azon elroncsolódási folyamatok megállítására, amelyek ma Magyarországot nyomják.

Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy Magyarországon tudatos népirtás zajlik – márpedig ez történik, hiszen 700 ezerrel többen haltak meg az elmúlt 25 évben, mint amennyien születtek –, akkor van egy „bérgyilkos”, aki ezt megteszi, és ezt a szerepet nyilván a kollaboráns struktúrák, illetve a laboráns játssza el. De itt nem elég egyszerűen a bérgyilkos szerepére rámutatni, hanem azt a folyamatot is fel kell tárni, hogy ki a megbízó, illetve miféle globális struktúrák állnak a közvetlen megbízók mögött.

– Ha e két feltétel teljesül, mi lenne a következő lépés?

– Ha az említett feltételek teljesülnének, ez valószínűleg kijózanító hatással lehetne a következő kormányokra is. Ebből a kudarcból – amiben a magyar társadalom jelenleg vegetál –, bármekkora többséggel is győznek egy következő kormányt alkotó erők, legalább annyit kellene tanulniuk, mint annak, amelyik most megbukik. Ugyanis nem lehet onnan folytatni, ahol abbamaradt ez a folyamat. Azt kell megtanulnia a következő kormányoknak, ha nem mondjuk ki, hogy a süllyedésnek az alapvető oka a túldimenzionált birodalmi kifosztás, és nem teszünk eléggé határozott javaslatot a birodalomnak arra, hogy a függési rendszer anyagi és szimbolikus javakat szállító, mozgató szivattyúit hogyan állítsuk át, akkor a reprodukciós katasztrófa elkerülhetetlen.

A lényeg: nem elég apróbb kozmetikázás a rendszerváltás rendszerén, hanem radikális fordulatra van szükség. Teljesen át kell alakítani a birodalmi szivattyúkat, új alkukat kell kicsikarni.

– Gyurcsánynak mennyi ideje lehet még hátra a bársonyszékben annak ellenére, hogy úgy tűnik, teljesen megfelelő emberükre leltek a pénzügyi körök? December 17-én, a végszavazáskor hangyányit megerősödött ugyan, de az kijelenthető: nem olyan fényes már a páncél.

– Emlékezzünk, 2004-ben Gyurcsány mellett Kiss Péter is jelölt volt Medgyessy Péter helyére. Az MSZP döntése előtt egy nappal a Financial Times terjedelmes cikkben foglalkozott az akkori magyar helyzettel. Egy szalagcímben az állt: a magyar szocialisták arról dönthetnek, hogy Tony Blairt vagy Leonyid Brezsnyevet kívánják-e miniszterelnöknek. Amikor a globális gazdasági hatalom zászlóshajójának minősülő Financial Times – ami a világ talán legerősebb véleményhatalmát képviseli – ilyen brutális egyértelműséggel, az elfogulatlanságot a lehető leggátlástalanabbul megsértő módon jelzi, hogy a globális főhatalomnak ki az igazi kiválasztottja, nagyon durva inszinuáció volt személy szerint Kiss Péterrel, de a nem teljesen kollaboráns szocialistákkal szemben is. Az üzenet az volt: mi egy abszolút kollaboránst akarunk a kormány élére. Ez egyértelműen jelzi, hogy ők megtalálták a megfelelő személyt Gyurcsányban, aki valóban kíméletlenül véghez is vitte a főhatalom kívánságait. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Vagyis elképzelhető, hogy a globális főhatalom is belátja, elhasználódott az emberük, akitől gyorsan, a lehető legkisebb veszteséggel, minél előbb meg kell szabadulni. Nem elképzelhetetlen, hogy ez a folyamat már el is indult. E lehetőség folytatása, hogy a helyére is egy hasonló személyt ültetnek – a globális hatalomgazdaság jól kipróbált ügynökét, legalább fél tucat ilyen személy is számításba jöhet –, ám a stratégia marad a régi.

Másik lehetőség: a főhatalom magán a stratégián is változtathat, így teret nyit a kissé mérsékeltebb, kevésbé gátlástalan kollaboráns szocialistáknak is. Itt akkor képbe kerülhet a józan neokádárista Kiss Péter, vagy a népnemzeti stratégiákban is gondolkodni képes Szili Katalin. Elképzelhető azonban, hogy a globális főhatalom belátja azt is, ebben a formában a kormányzás sem folytatható, tehát kegyesen beleegyezését adja, nem akadályozza meg, hogy a folyamatok egy előre hozott választásokba torkolljanak. Ez azonban a jelenlegi állás szerint a jobboldal, döntően a Fidesz győzelmét hozná. Egy ötven százalék feletti győzelem igen erős felhatalmazást adna a Fidesznek, ebben az esetben pedig a forgatókönyv tovább folytatódik.

Lehetséges, hogy ebbe a helyzetbe a globális hatalom csak úgy menne bele, hogy ha eleve biztosította a leendő Fidesz-kormányon belül, hogy a globalokollaboráns erők legyenek elsöprő fölényben. Ez azt is jelentheti: annyira erősek a jelenlegi struktúra folytatását sürgető kívánalmak, hogy magát Orbán Viktort is megpróbálják ebből a struktúrából elhagyni. Vagy kivonják a globális térbe – hiszen nemzetközi politikai karrierje is van –, vagy pedig, amivel kapcsolatban már találgatások is zajlanak, Orbán Viktort köztársasági elnöknek jelöli a jobboldal a megfelelő időpontban. Olyan markánsan akarja ez a főhatalom tovább folytatni, folytattatni az uralkodó garnitúrával a globalokollaboráns magatartást, hogy Orbán Viktort ki is tiltja az uralmi mezőből, ha az érdeke azt kívánja.

85 hozzászólás a(z) “Tudatos népirtás folyik Magyarországon?” bejegyzéshez

  1. Lacika!

    Amikor még lelkes komcsi voltál, akkor is így pörögtél? :-))) Komolyan ideje lenne öreg elmenned orvoshoz, az még talán tud segíteni rajtad. Nagyon beteg ember vagy cimbora, akinek segítségre van szüksége. A göbbelsi uton jársz te szerencsétlen.

  2. Érdekelne, hogyan tudná a bankármaffia kitiltani Orbánt. Ez egyelőre még választások útján dől el nálunk. Vagy már ez is illúzió ? Lemaradtam valamiről ?

  3. Kedves Rózsa Misi!
    Valóban nem szokványos ez az interjú, de szerintem igenis megfontolandó, amúgy BL elég régen “beteg” kell, hogy legyen, mert hasonló tartalmú írásai legalább hat éve vannak (mármint én azóta vettem észre, sajnos 2004-től találtam csak meg online, szóval akár tévedhetek is).
    Nekem is furcsa ez az egész, “őrült beszéd, de van benne rendszer”. Nem mellesleg, attól, mert valami szembemegy az általunk main stream-nek gondolt dologgal, még nem hülyeség, sőt. Én sajnos 100%-ig, de lagalább 80-ig azt gondolom, hogy, amit BL mond az úgy van. Egy biztos, nem önös érdek mondatja vele, mert ez elég öngyilkos vélemény. Csupán ez is elég kéne legyen ahhoz, hogy az ember ítélkezés helyett elgondolkodjon.
    Kedves Fernei! Szerintem itt arról van szó, hogy pénzzel, médiával sok mindent meg lehet oldani, a kitiltás nem egészen szószerint értendő. A dolog viszont hatását tekintve pont az, amit a szó leír. Szerintem kb. az a helyzet, hogy meg kell hívni beszélgetni olyan jobboldali politikusokat/politológusokat a kertv-k be, ide-oda, akik őszintén! azt gondolják, hogy Ovi nélkül jobb. Nem nehéz ilyet találni, nem is hülyék nem is gonoszak. Magam is szoktam ilyet gondolni. èrdemes lenne Koestlert olvasni az ember sok okosat megtudhat arról, hogyan müködik a manipuláció.
    Ja, az egyetlen föntartásom BL írásaival az az, hogy én nem egy ilyen brutális valódi birodalmat képzelek, hanem egy magától működőt, ami a természetes szelekció útján jött létre csak az eredmény azonos… (azon persze szívesen vitatkoznék/gondolkoznék, hogy mennyire természetes ez a szelekció)

  4. Tisztelt Rózsa Mihály úr!
    A vélemény szabad, de amit itt Ön előadott, az legfeljebb a sarki kocsmában állja meg a helyét. Ha annyira okos és olyan nagyon képben van, akkor érveljen értelmesen és konkrét példával cáfolja Bogár László állításait, ha tudja! Nem egy nagy hőstett ilyen silány, szánalmas vagdalkozást megereszteni, leginkább önmagáról állít ki bizonyítványt, aki ezt teszi.

  5. Bella, köszönöm! A válasza úgy tökéletes, ahogy van.

  6. Kedves Bella!

    Szerinted aki a diktatúra éveiben lelkes kommunista volt, aki a diktatúra gépezetében vezető szerepet töltött be, attól hiteles dolog, ha hirtelen a rendszerváltás után nagy antikommunista látszatát akarja kelteni, Számomra az ilyen ember úgy hiteltelen ahogy van. És nem baj, ha erre az anomáliára felhívjuk az emberek figyelmét.

    Érdemben cáfoljam meg, ha valaki azt állítja, hogy a jég forró? Meg lehetne, de szerintem az ilyen őrültekre nem érdemes ennyi energiát sem fordítani. Ha valaki ürülékkel keni össze az arcát a Köruton, szerintem te sem mész oda győzködni arról, hogy nem helyes amit tesz ezzel, csak egyszerűen megállapítod róla, hogy elmebeteg és lépsz tovább.

  7. Kedves Rózsa Misi!

    Nehezen értem, amit mondasz. Tény (azt hiszem), hogy BL MSZMP tag volt. A blogodban láttam, hogy szerinted a miép körül legyeskedett, ez viszont (megint csak szerintem) teljesen hülyeség. Szerintem MDNP-s lett MDF-esböl, ami ezt teljesen kizárja, sőt, ha engem kérdezne valaki (nem kérdez), akkor azt mondanám, hogy az mdnp pont egy olyan párt, amelyik BL definíciója szerint erősen kollaboráns.
    Nekem egyébként sem Bella sem BL ezt megdícsérő hozzászólása nem tetszett, mert pusztán megbélyegzésnek tűnt. A tied persze pláne nélkülöz minden “értelmi” megközelítést, de ez nem zavar engem. Én ugyanis szólnék az utcán kutya ürülékkel arcotkenönek, hogy ne tegye, csak akkor, ha ez annyira jólesik neki, hogy az nagyobb haszon, mint az esetleges fertőzés veszély.
    Node. Szerintem BL nem antikommunista hanem anti-antinacionalista, vagyis antiglobalista. Ez nagy különbség. Arról nem is beszélve, hogy, amit ír az koherens (szerintem) és nagyon érdekes. Nem mellesleg valóban van egy kis miépes stichje, de ez nem von le semmit az értékéből, esetleg valamit emel a miépes gondolatokon.
    Szerintem ugyanis BL írásai nem erősítik a nacionalizmust (feltéve, hogy azt szitokszóként használjuk), hanem arról szólnak, hogy a világ csöppet sem tökéletes, sőt nem apró korrekciókra szorul, hanem gyökeres változásra.
    Ez egy tény (megint csak szerintem). Tény, hogy őrült gondolat az, hogy folyamatosan növekedni kell. BL-nél jelentősen megbecsültebb emberek is mondtak már ilyet, hogy mást ne mondjak Konrad Lorenz több helyen pl. A civilizált emberiség nyolc halálos bûne…
    Ahhoz nem férhet kétség, hogy 6-7 milliárd ember nem élhetne a Földön még magyar életszinvonalon sem, az is tény, hogy a boldogság és a fogyasztás nincsenek szoros kapcsolatban egymással. Nem őrült az, aki azt mondja, hogy a világ igazságtalan, nem őrült az, aki szerint a fogyasztói társadalom tagjai mások nyomorán élnek jól. (multkor olvastam, hogy Michael Jordan több pénzt keres évente a Nike reklámokkal, mint a Nike malajziai gyáraiban dolgozók összesen. …)
    Persze értem én, hogy az szdsz jellemzése veri ki a biztosítékot. Ez lehet, hogy valóban nem szerencsés, de meg kell érteni. Én, mint fönt már említettem hajlok egy szelídebb verzióra, nevezetesen a világ nem szándékosan rossz, csak sokan olyan dolgokat képzelnek jónak, amik nem azok. Így én az szdsz-t sem képzelem bűnös pártnak csak egyszerűen a dolgokat mélyebben megérteni nem tudó nem akaró emberek gyülekezetének, akiket a megértésben nagyban gátol az, hogy rettentően erősen hisznek a saját igazukban már-már vallásosan.

  8. Radala!

    Véleményed korrekt és civilizált. Viszont ez nem azonos azzal, amit Bogár állít. Én még emlékszem régebbi szereplésére is, ahol azon agyalgott, hogy a pigmeusok közelebb állnak a majomhoz mint az emberhez.

    Az MDF-ben dolgozik politikai tanácsadó állásban az egyik legjobb barátom. Nos tőle is kérdeztem, mi a véleménye Bogár profról. Amit én írtam le róla, az semmi ahhoz képest, amit ő mondott. És ő ugye egykor személyesen is ismerte. De biztosan tudom, hogy a Fidesz MPSZ is nem véletlenül szabadult meg Bogártól, veszélyesnek és károsnak tartották szélsőséges nézeteit.
    Jogosan foglalkozunk egy közszereplő multjával, mert a multad határozza meg jelentős részben a jelenedet is, sok esetben az ad igazolást hitelességre vagy az vonja ezt meg. Bogár a szocialista rezsim időszakában nem csakhogy tagja volt a diktatúra pártjának, hanem az adott diktatúrában politikai vezető szerepet is játszott egyike azoknak, akik a megszállókkal kolaboráltak és akik saját egzisztenciális érdekeiket az ország szabadsága elé helyezték.

    Az én szememben egy ilyen alaknak nincs hitele. Aki egyszer felső szinten együttműködött a saját hazája ellenségeivel, arról miért feltételezzem azt, hogy most az ország javát keresi? Szerintem ujabb egzisztenciális játék ez részéről, mivel már a politikában a mértékadó erők közül a kutyának sem kell, felvállalná a göbbelsi szerepet, mert ettől remél anyagi boldogulást vélhetőleg. / Különben milyen professzor az, aki sehol nem tanít!/

    Bogár vélekedésénél már a kiindulási pont is hibás. Vélhetőleg ezzel ő maga is tisztában van, ahogy annak idején Göbbels is tisztában volt saját teoriája hamisságával, de ez szolgálta érdekét, hát egy hazugságot meglovagolva vezetett le hitelesnek látszóan valamit, ami a kiindulópont hibája miatt eleve hamis és hazug volt. Bogár és Göbbels között az érdemi különbség, hogy ennek a bolondnak legalább nincs még hatalom a kezében.

    Ma az emberiség egyik legnagyobb problémája a túlnépesedés problémája. Aki ilyenkor vizionál tudatos nemzet halálról, az szerintem alpvetően elmebeteg. Emlékszünk ugye még a Ratkó korszakra, ahol a szaporodni volt a jelszó és ma még ennek isszuk rendesen a levét. Magyarországon is probléma hogy túl sokan vagyunk, így túl keveseknek kell eltartaniuk túl sokat. Ha túl leszünk a Ratkó korszak okozta bűnön, ha már kihal a túlszaporodott generáció, akkor fog beállni egy egészségesebb egyensúly. Vélhetőleg nem leszünk ekkor 10 millióan, hanem lényegesen kevesebben, de ez egyáltalán nem probléma.

    Az igazság egy relatív valami. Igazságos a világ? Igazságtalan? Voltak itt már vörösben és barnában Bogár félék, akik “igazságossá” akarták azt tenni és 10 milliók pusztultak el beteg vélekedésük miatt értelmetlenül. Nem lesz és nem is lehet mindenki mindenben egyenlő. Lesznek tehetségesebbek, akik jobban tudnak boldogulni és lesznek pechesebbek, akik meg nem. Ezt dobta a gép. De a sorsod kovácsa te magad vagy, és bár nagyon nehéz ledolgozni meglévő társadalmi hátrányokat, de szorgalommal és akarattal elérhető.
    Tőlem igen távol állnak a kommunista és nacionalista eszmék, így Bogár levezetését gyakorlatilag alapjaitól kezdve elvetem és elutasítom. Vannak akik úgy vélekednek, ártelmetlen bolond, akin jót lehet röhögni, de a mostani feszült társadalmi helyzetben nem intézném el ezt a jelenséget egy kézlegyintéssel.

    Az SZDSZ-t én egy progresszív pártnak tartom. Annak a pártnak, amelyik leginkább képes az európai értékek mentén politizálni és az általuk javasolt út az, ami a Balkánról Európába vezet szerintem. Egyet értek velük abban, hogy a kádárizmus iszonyú pusztításokat okozott az országban, gazdaságban, de elsősorban az emberek mentalitásában. Kádár-nép efektus még ma is hat és árt tovább. Hiszek abban, hogy a gazdaságot a szabad verseny viheti előrébb. Fontos, hogy a piac szabadságát az állam csak a legszűkségesebb minimumban korlátozza. Hiszek abban, hogy nem célra vezető az erőszakos egyenlőség megtartása, nem lehet cél az etatista gazdaságot erőszakolni rá a világra, mert az a lustábbak számára sok kényelmsebb helyzetet adhat, de nem szorgalmazza az öngondoskodás képességének elsajátítását és erősítését. Azt hiszem, ha az SZDSZ kormányozhatna végre egyszer egyedül, az ország sokkal nagyobb lendülettel indulhatna el egy normális pályán. Ma egyedül az SZDSZ-t tartom saját magam számára elfogadható erőnek, akire ugyan mérges vagyok a 94-es koalició miatt, de elfogadom szükségességét, hiszen az SZDSZ nélkül nem lett volna bokros Lajso válságkezelő programja, anélkül pedig az ország nem menekült volna meg az államcsődtől. Igaz 96-ban már bűn volt nem kilépni abból a koalicióból. Nem állítom azt sem, hogy az SZDSZ mindenben tökéletes lenne. Nem az. Ahogy semmi sem tökéletes. Csupán a létező alternatívák közül a leginkább vállalható, multja és jelene ismeretében vegyesen.

  9. 1. Ha valaki a véleményt nem tudja megtámadni, akkor akkor a vélemény alkotóját kell!
    2. Ma Magyarországon parlamentiáris demokrácia van, a “hatalmat” a parlamenti EGYPÁRT gyakorolja. 20 éve is így volt…
    3. Ha valaki politizálni akar be kell lépnie a parlamenti egypártba. Ez is így volt 20 éve is.
    4. Graffiti, amiről sokáig úgy gondoltam hogy szellemes és poénos: “Ha a választások bármit is megváltoztatnának akkor azonnal betiltanák.”
    Ma már nem így gondolom…

  10. Kedves RM!

    Ez már-már vitaalap. Szerintem BL múltját hagyhatnánk, mert én nem egészen úgy képzelem ezt, ahogy te, nekem valami tervhivatal meg ilyenek rémlenek, de lusta vagyok utánanézni.
    Mégsem annyira:
    http://www.parlament.hu/kepviselo/elet/b233.htm
    Tök mindegy Hazafias Népfront…
    Ez irreleváns, nem szeretnék az szdsz-es ÁvÓs apukákkal jönni valóban méltatlan ez az egész. Pláne valakinek a blogján, ha én lennék BL már épp megbántam volna, hogy belekezdtem.
    Szerintem Göbbelsezni nem ér. Én semmi de semmi veszélyt nem látok az írásokban. A göbbelszezés azért nem fair, mert így az embernek nem kell érvelnie, behív bizonyos varázsszavakat és már nyert is. Ne tegyük. Az szdsz szapulást felejtsük el az szerintem inkább hatásvadász elem, a rokonságomban is van több viszonylag jelentős szdsz-es figura, nem hinném, hogy gonoszok:-)
    A Ratkó korszakos dolog szerintem hülyeség, amit írsz, semmi baj nem lenne, ha a Ratkó korszak gyerekei tartották volna a tempót, a baj az, hogy nekünk nincs annyi gyerekünk, aki majd eltart.
    Lehet azon vitázni, hogy át kell-e adni európát a bevándorlóknak, ha át kell, hát át kell, nem a Föld léte múlik ezen az tény, de a kultúránké például részben igen. A liberalizmus is igen erősen meg fog csappanni, ha a mi gyerekeink helyett mondjuk mohamedánok gyerekei fognak minket öregségünkre eltartani. Ez nem olyan nagy baj, nekem ettől talán nem is lesz rosszabb, de a biodiverzitás önmagában egy érték és valószínűleg ez minden diverzitásra igaz. Ha az egész világ összekeveredik, az nem nagy baj, de szerintem kicsit kevésbé lesz színes az egész. Ha jól látom, a lányaimnál festés közben a mosólé ronda barna (a barna nem egy szép szín egy liberálisnak:-)
    Abban sem értek egyet, hogy nem kell egyenlősdi. Néha kell. Ilyen az oktatás az egészségügy. Lehet sokmindent mondani, de egy biztos bármilyen és bármekkora tandíj eleve az ördögtől van. Nem sok dolog van, amiben ennyire megingathatatlan a véleményem, tán még a Fradi:-)

  11. Tisztelt Rózsa Mihály úr!

    Végigolvasva a nekem, illetve Radalának írt válaszát, némileg árnyalódott az a kép, ami az első, elegánsnak egyáltalán nem mondható személyeskedő kirohanása után kialakult bennem. Mindazonáltal, hogy világossá vált az, hogy Bogár László írása az ön liberális, SZDSZ - fan lelkébe taposott bele, nyilván akaratlanul - változatlanul azt gondolom, hogy erre az Ön reagálása infantilis és civilizálatlan volt. Amit itt Ön kifejtett arról, hogy miért tartja az SZDSZ-t az egyetlen lehetséges alternatívának, higgye el jónéhány olvasóban nagyjából ugyan olyan érzéseket vált ki, mint amiket Önből Bogár professzor elemzése. Ettől függetlenül soha nem tennék gyalázkodó kijelentéseket Önre. Nyilvánvaló, hogy az a közeg, amiben valaki szocializálódik sokban meghatározza azt, hogy ki milyen elveket, elképzeléseket tart egyedül üdvözítőnek, bár ahhoz már méretes szemellenző kell, hogy az ország jelenlegi állapotát nézve az SZDSZ-t tartsa bárki is az egyedüli üdvözítő megoldásnak. Lehet, hogy Önnek kevés az, amit a liberálisok keresztül tudtak verni a koalíción ebben a 6 gyötrelmes évben, de az ország 90%-a torkig van ezzel a hatalmi arroganciával, önzéssel és törtetéssel, amit az Ön kedvencei eddig elkövettek. Messziről jött ember azt mond amit akar, befolyásos, magasbeosztású jóbarát véleményére bárki hivatkozhat kockázat nélkül. Már megbocsásson, de az idézett MDF-es főember véleménye ugyan mit nyom a latban egy internetes fórumon? Nekem nagyon rossz véleményem van pl. Kende Péterről, TGM-ről és hosszasan sorolhatnám a liberális értelmiség által körülajnározott “gondolkodókat”, de méltatlannak és megengedhetetlennek tartom azt, hogy ilyen alpári stílusban, arc nélkül, mások állítólagos véleménye mögé bújva gyalázkodjon bárki.
    Ami pedig a radalával szólva “már-már vitaalap” hozzászólást illeti, nekem homlokegyenest más a véleményem szinte minden témában. Nyilván a másfajta identitás, közeg, beállítódás teszi, de nekem fájdalmasan hiányzik a mélyszegénységbe süllyedő, a szabadversenybe soha befutó helyre nem esélyes százezrek, milliók szerepe ebben az Ön által rózsaszínűre fetett szép, új, liberális világban. Hogy is írta? Ezt dobta a gép. Ennél cinikusabb, lélektelenebb véleményt nem is mondhatott volna azokról, akik nem álltak az elvtársak által felügyelt húsosfazék mellett, amikor ezt a szerencsétlen országot a szocializmusból átlökték a vadkapitalizmusba. Ez a mondat a liberális szemlélet kvintesszenciája. Azokat pedig, akik elhitték, hogy érdemes önálló vállalkozást felépíteni, éppen most teszik tönkre. Erről hosszasan tudnék mesélni, mivel alaposan érintettek vagyunk, de mivel messziről jött ember azt mond, amit akar, így nem írom le, hogy hogyan kezdtünk a nulláról, minden segítség nélkül 1996-ban, mit értünk el, minden energiánkat mozgósítva és most hány lépésnyire vagyunk a szakadék szélétől. Nyilván, az Ön véleménye szerint mi is az a kategória vagyunk, akinek ezt dobta ki a gép, mint ahogy azok is ide tartoznak, akik hátrányos helyzetű kistérségben születtek, akik, hála az SZDSZ áldásos tevékenységének, nem tudnak továbbtanulni, vagy azok, akik képtelenek megvásárolni az egészségügyi szolgáltatásokat.
    A magam részéről többet erről nem írok, szerintem az Ön 1%-ot képviselő véleménye szembemegy a józan észzel.

  12. Kedves Radala!

    Valóban méltatlan lenne bárkit a szülei tettei alapján minősíteni. például engem nem nagyon érdekel, hogy Orbán apja Felcsút véresszájú párttitkára volt, nem ezért ítélem el Viktort és nem is ezért volt egykor a barátom. A szüleit, származását senki sem maga választja meg, azt egy gép dobja, ami ellen tenni nem tudsz. Nem minősít sem pozitívan, sem pedig negatívan, hogy kik voltak a szüleid, milyen a származásod, stb. Viszont amikor valaki tetteit értékeljük, akkor személyiségének hitele ezen cselekedetek által is megítélhető. Szerintem.

    A Ratkó korszak szerintem bűn volt a társadalom ellen. Olyan mértékű szaporodást értek el általa, ami nem volt reális, amit normális társadalom nem tud viselni. Amikor az az elhibázott mechanizmus leállt, akkor állt vissza minden a normális kerékvágásba szerintem.
    Van a mostani társadalomban olyan család, ez a jellemző, ahol egy vagy két gyereket vállalnak csak. Mondjuk én például kivétel vagyok ez alól, nekem négy gyerekem van, aminek mondjuk semmi köze ahhoz, hogy azt akarom ne fogyjon a nemzet, ennyit akartunk, egészen pontosan nem ennyit, de mivel az első három fiú volt, a feleségem meg megőrült egy lányért, hát addig kisérleteztünk, amíg össze sikerült hozni. Néha piszok soka négy gyerek, de alapvetően örülök annak , hogy nekem ennyi lett. Mondjuk itt tuti le is álltam. :-) Nem okoz nemzethalált, ha kevesebben fognak születni. Az sem okoz nemzet halált, ha ezután már nem a két gyerek lesz a normális modell, hanem az egy mondjuk.
    Nincs itt semmi tragédia ebből. Nem jó az, ha az emberek több gyereket vállalnak be, mint amennyit normálisan el is tudnak tartani. A régi világban, amikor jellemző volt még a sok gyerek a családban, nagyon sok gyerek élt szegénységben. Pedig akkor olcsóbb is volt még az élet mint ma. Ez egyik gyereknek sem jó. Számtalan példát tudnék mondani arra, hogy hol lett volna jobb, ha inkább nem vállalnak gyereket, főleg nem annyit.
    És akkor ujra csak azt tudom mondani, hogy a Föld egyik legfontosabb problémája a túlnépesedés. Ennek kifejezetten használ, ha kevesebb gyerek születik.

    Én a magyar kultúrát nem féltem. Ami igazán érték, az meg maradt eddig is. Hol vannak ma már igazából a régi görögök, a kultúrájuk mégis túl élte őket is, az egyetemes emberiség kultúrájának része lett. Ahogy Shakespeare akkor is létezne, ha eltünne Anglia, úgy szerintem József Attila, Faludy, Radnóti, Ady és hosszan sorolhatnám még a sort azokból, akik művei megmaradnak, mert olyan értéket teremtettek, amit ősztönösen átmentünk a holnapba. És attól, hogy nem 10 millióan leszünk majd később, hanem beállunk mondjuk a szerintem kb egészségesnek érzett 6-7 milliós magyar lélekszámára, attól még magyarok vagyunk és ahogy nagyapáink kezéből átvettük Rejtő köteteit és ma is csillogó szemmel tudunk ezer idézetet azokból, úgy mi is át fogjuk ugyanezt adni unokáink számára . Ezen nem változtat az sem, ha megnő a migráció száma az országban.

    Végülis ha belegondolsz, a fajmagyar már rég kipusztult. A történelem során, egy ideig mi tettük sok más nemzet asszonyát magunkévá és keveredtünk velük, aztán jöttek erre mindenféle népek és ők tették magukévá a mi asszonyainkat. Nincs már rég magyar, csak valami keverék. És ez nem baj. A kultúránk mégis megmaradt. Ezután is meg fog. Én erősnek gondolom.

    Az oktatásban persze egyenlőség. Biztos vagy te ebben? Ez az ország érdeke? Miért kapjon azonos lehetőséget mondjuk felsőoktatásban a tehetséges és a tehetségtelen? Én úgy gondolom, az oktatásban a tehetésget kiemelten kell kezelni, ami bár pozitív diszkrimináció vele szemben, attól még megkülönböztetés, tehát már nincs egyenlőség, de ez nem is baj. Főleg most nem, amikor mindenki diplomát akar, tehetséges és tehetségtelen vegyesen, közben meg elfogynak a szakembereink. Lesz ezer ügyvéd akire piszok mód nincs szükség, de amikor majd eldugul a lefolyónk, nem lesz vizszerelő, aki megcsinálja.
    Az alapoktatásban az egyenlő esélyben persze igazad van.

    És az egészségügy is egy érdekes helyzet. Mert alapvetően persze igazad van. Minden beteg egyenlő, amibe ugye beletartozik, hogy a doktor úr se szerint válogassa a betegeket, hogy milyen vastag borítékot vár tőle. Na de ha nekem van pénzem és lehetőségem plusz szolgáltatások megvásárlására, akkor ugyan miért ne kaphatnék abban előnyöket? Abban igazad van, hogy a vakbélgyuladásban szenvedő milliárdos és a csoró gyári kifutó fiú között nem lehet műtét közben különbség, mindkettő azonosan beteg, mindkettő azonos ellátást kell kapjon. De ha utána a milliárdos megengedheti magának, hogy külön szobában luxus körülmények között gyógyuljon, akkor ez jár neki, míg a kifutónak nem, mert ő nem tudja megfizetni.

    Még egy szó az oktatásról. A tandíj szerintem nem ördögtől való. Ha a felsőoktatásban beszélünk róla. Csak normálisan kell ezt is kezelni, a kiemelkedő tehetésgeknek meg teljes mentességet kell adni megfelelő garanciák mellett, /pl. írjon alá szerződést, hogy a diploma megszerzéáse után iksz ideig vagy itthon dolgozik, vagy ha nem, akkor kötelezi magát arra, hogy nem szerény összeget fizessen az államnak. / valamint az első évben adnék mindenkinek tandíjmentességet és az első vizsgákon mutatott produktuma alapján állapítanám meg, mennyit kell ezután fizessen.

    Na a Fradi már meg sem lep. :-))) Isten éltesse sokáig azt a drága jó Furulyás Jani bácsit. :-))))) Meg emlékszel még arra mit rakott ki az UTE tábor, amikor Torgyi lett az elnöke? “Nesze Torgyán megkaptad a parasztjaidat. ” :-))))) /Persze csak froclizlak. :-) / Annak ellenére is, hogy természetesen idén is az lesz a Magyar Bajnok, aki a legméltóbb rá, mert minden okos ember tudja: Hajrá MTK! :-))) Különben akkora ökör vagyok, hogy szeretem a magyar focit. :-)

  13. Kedves Bella!

    Szerintem maradjunk a tegezésnél, ha téged ez nem zavar. Világ életemben utáltam magázódni, na meg a hálón nem is szokás. De ha zavar a tegezés jelezd és természetesen elfogadom a magázódást.

    Bogár írásában nem az SZDSZ-re vonatkozó rész vágta ki nálam a biztosítékot. Sokkal inkább a hazugságra épülő tudatos csusztatás és az az útszéli hangnem uriköntösbe varázsolása, ami a szélsőjobbra erősen jellemző. Nem véletlen, hogy Bogárt a Jobbik isteniti és dicsőíti és már most azt állítják, hogy egyik fő ideológusuknak tekintik. Nos akit annak fogad el a szélsőjobb legismertebb pártja, ott azért ismerjük el, már csak ezért is alaposan gyanakodhatunk bibire. Genetikáról alkotott nézetei Bogárnak pedig egyértelműen náci nézetekre hajazó badarságok.

    Eszembe sem jutna felháborodni azon, ha például te közölnéd, hogy a Fidesz MPSZ szimpatizánsa vagy. Főleg akkor nem, ha meg is tudnád indokolni, hogy miért vagy az. hogy én miért választom az SZDSZ-t, azt racionális és nem racionális érvekkel egyaránt alá tudom támasztani. Az SZDSZ és a Fidesz az a két párt, amelyik valóban a Demokratikus Ellenzékből alakult meg a mai parlamenti erők közül. Azok az emberek alapították, akik a diktatúra éveiben, amikor a szabad szólásnak még érdemi kockázata volt, saját bőrüket víve a vásárra mertek a szabadságért és demokráciáért szót emelni egy olyen rezsimben, aminek bukását nem lehetett előre megjósolni. Akkor mertek és tudtak szabadságról és függetlenségről álmodni, amikor a Bogár féle elvtársak még lelkesen éltették megbonthatatlan barátságunkat a megszállókkal és fújták az bizonyos vörös dalt üde mámoros ajakkal. A két párt multját ezért tartom tisztelendőnek.

    Az SZDSZ is hibázott, amikor az utódpártot kihozta a karanténjából azzal, hogy a koalició által erkölcsi legitimitást adott nekik. / Bár az is igaz, hogy a legitimitásukat ezena téren is már a választók nagy számú támogatása is megadta önmagában, függetlenül attól, hogy az MSZP előre sétálása elsősorban az MDF keresztény-népnemzeti kurzusának súlyos bakijai miatt történhetett meg, másodsorban pedig a 3.60-as kenyér és az ingeyens szakszervezeti üdülés utáni romantika játszott még meghatározó szerepet ebben. /
    Viszont az SZDSZ azzal, hogy koalicióra lépett az MSZP-vel, mely pártot magam sem kedvelem, elérte azt, hogy megvalósuljon a Bokros csomag, amit a szocialisták maguktól soha nem hoztak volna létre. Igaz, hogy ez is kompromisszum volt, mert az SZDSZ, a még annál is jobb békesy féle programot akarta volnam dehát ennyi árat kellett fizetni azért, hogy az ország elkerülhesse az államcsődöt.
    Ez az egyetlen dolog, egész pontosan, hogy 96-ban nem lépett ki a koalicióból az ami az SZDSZ-nek jogosan a szemére vethető.

    Magam 98-ban örültem a Fidesz győzelmének, mert végre egy liberális erő előtt nyílt meg a lehetőség arra, hogy progresszív irányba vigye az országot. Még a Torgyán féle idióta párt kormányba fogadását is le tudtam nyelni. De ami azután jött, az nem volt egyéb, mint ámokfutás. Orbánt megrészegítette a hatalom és teljes megszállottja lett, miközben nem kis energiát fordított ő és holdudvara, hogy szépen megszedjék magukat. És nem az zavart bennük leginkább, hogy lopnak. Loptak már előttük is, ha nem is ennyire pofátlan, gátlástalan módon. Két bűne van Orbánnak, amit nem lehet demokrata szemmel megbocsájtani neki, amivel elárulta mindazt, amit előtte képviselt. Az egyik a szélsőjobb politikai karanténból való kiszabadítása, a másik pedig a Két Magyarország beteges viziójának megteremtése. Hogy a demokrácia és az Alkotmányos jogállam alapjait is rendre támadták, márcsak ezeknek a következménye szerintem. A Fidesz azzá vált, ami ellen egykor alapították. A legtöbb azonosságot ma a politikában az MSZMP szelleméhez a Fideszben találhatjuk meg, elég megnézni ehhez alapszabályát és abszolút centralizált felépítését. Az MSZP-ből is rendre előtör persze a kádárista mult posványa, de sokkal visszafogottabb- bár elég kártékony - módon.

    A fenti okok miatt nem szavaznék ma már a Fideszre, amíg Orbán és Kövér duója vezeti. Az MDF mára egy modern konzervatív párt lett, de tőlem idegen a konzervativizmus, ezért nem szavaznék rájuk. Az MSZP-t az MSZMP utódpártjának tekintem és a Szekeres, Horn, Szili féle niemandok és gazemberek okán elutasítom saját részemről és szavazatomat rájuk sem pocsékolnám el praktikus és elvi okok miatt. A szélsőjobb és szélsőbal nálam szóba sem jöhet mint alternatíva. A KDNP-t Tömjén Zsoltal együtt egy gittegyletnek tartom és nem tudom, nem akarom komolyan venni. Ezzel szemben az SZDSZ még mindig reális alternatíva mert a többivel szemben nem tudok ellene érveket felhozni, amit mond, amit tesz, amit képvisel, az a lényegi kérdésekben megegyezik az én álláspontommal, tudásommal és véleményemmel. Nem 1000%-ig persze, hiszen akkor az én egyszemélyes pártom lenne, de igen nagy százalékban.
    Na és döntésemben az sem utolsó szempont, hogy a választásoknál is egyedül az SZDSZ tekintett engem a választót felnőtt, döntésképes embernek, nem demagógiákkal populista jelszavakkal operáltak, hanem konkrét mindenre kiterjedő programot raktak le elém. Az MSZP sem fordított erre erőket, leraktak egy programvázlatot, a Fidesz még annyit sem, ők egy hosszú demagóg kivánságlistát, az ingyen pelenkával és hasonló lozungokkal.

    Hogy az ország 90%-ának mivel van tele a hócipője, azt te sem és én sem tudhatjuk. Egyenlőre csak a közvéleménykutatók szubjektív adatai vannak előttünk, amik a ciklus jelenlegi szakaszában nem mérvadóak, hiszen általában a kormánypártok népszerűsége ekkor szokott érdemben csökkenni, az ellenzéké meg nőni. És ugye azt tudjuk, hogy a választók 40%-ának van konkrét elképzelése arról, hogy ha most lennének a választások kire szavaznának. A választásokon viszont ennél lényegesen többen szoktak résztvenni és a bizonytalanok döntése adja meg a végső arányt majd 2010-ben. Addig abból kell kiindulnunk, az az egyetlen hiteles forrás, hogy 2006-ban melyik párt, hány százalékot kapott a választók bizalmából, ez a tényszám, és ez az amit parlamentáris demokráciában mindenkinek tudomásul kell vennie.

    Kende Péter és TGM nem a liberális értelmiség. Nagyon nem. Mindkettőt ismerem személyesen és mindkettő tudását sokra értékelem, emberileg mindkettővel jóban vagyok, attól függetlenül, hogy alapvetően más nézeteket képviselünk és nagyon, de nagyon sok kérdésben élesen eltér a véleményünk. De a jobboldalról például ugyanezt elmondhatom Debreczeni Jóskáról, vagy Elek Istvánról is.
    Olyan ez mint Eperjes esete. Ismerem mint embert és mindigis egy őrült pali volt. Amióta a vallás fanatikusává vált, azóta még őrültebb. De ettől függetlenül tisztelem őt, mert ma is úgy gondolom, hogy az egyik legjobb mai magyar színész. Ha nem egyenesen a maiak között a legnagyobb.
    Egyiküket sem hasonlítanám viszont Bogárhoz. Ahhoz ő azért nagyon lent van.

    A szegénység problematikája fontos probléma. Kezelni kell. De nem a verseny kizárásával, vagy csorbításával, hanem egy reális handycup rendszer bevezetésével. Például a családi pótlékot nem kéne ütre-főre mindenkinek adni. Mert például egy Gyurcsány vagy Orbán, de akár Kóka miért kapjon a gyerekei után az államtól támogatást, amikor nem szorulnak rá? El kell venni azoktól, akik nem szorulnak rá és abba a kalapba kell többet tenni, amiből a rászorulók kapnak. De ugyanígy elvenném például az ingyenes utazási lehetőség jogát a nyugdíjasoktól, amit csak életkoruk okán automatikusan kapnak és rászorultság alapján osztanám. De ezek csak szeletkéi a tortának. Az egész szociális rendszerünk úgy szar, ahogy van. Már rég le kellett volna az egészet alapjaiban rombolni és egy modern, támogató, de nem osztogató rendszerré alakítani. Az SZDSZ programjaiban rendre foglalkozott ezzel a témakörrel is, csak el kellene olvasni. Hogy kisebbségben maradt vele az tény, de aligha az ő hibája lenne. Az embereket meg kell tanítani halászni, aztán halászati jogot adni nekik, de nem halat osztogatni közöttük minden teljesítmény nélkül. erről nagyon hoszan tudnék írni neked, szakmám, amiben elég jól otthon vagyok.

    Azt írod vállalkozásodat a semmiből indítottad. Nagyon szép dolog. Elég sokan megtették ezt, kockáztattak azért, hogy előrébb jussanak és sokuknak be is jött. Gondolom nálatok is a legnagyobb problémát az ireálisan magas közterhek jelentik, főleg a járulékok. Ez bizony látod szerintem is komoly probléma, ezért szintén az SZDSZ álláspontjával értek egyet, hogy az adóreformot nem szabad tovább halogatni, meg kell valósítani. Láthattuk, hogy amikor az SZDSZ ötlete az EVA megvalósult, mennyi vállalkozás került lényegesen jobb helyzetbe. És akkor most itt az ideje az ECHO bevezetésére is, amit szintén az SZDSZ talált ki és a magam részéről zseniális elképzelésnek tartom, amivel az ország versenyképessége növekedne és például a ti terheitek is csökkenének érdemben.

    Hogy az ember nem választhatja meg hova és milyen körülmények közé születik az evidencia. Hogy Csányi csaádjába születik bele egy gyerek, vagy egy szabolcsi munkanélküli roma családjába, azt a véletlen, vagyis a gép dobja. Nem lesznek azonos életkezdési esélyei. Ezt tarthatod igazságtalannak, mondhatod, neked nem tetszik, attól még igaz marad. És ilyen a világ. Ilyen a természet. Ezzel szembe menni, olyan mint széllel szemben pisilni. Meg lehet próbálni, de rácseszéssel járt. Erről szólt a létező szocializmus és a kádárizmus végig. Te most éppen észre sem veszed, de azt a világot sírnád vissza. Én ettől óvakodnék.

    Nem tudom megállapítani, hogy az én véleményem 1%-os vagy 51%-os. Az én véleményem 100%-os, mert ez az én egyértelmű véleményem. Sem te nem tudod, hányan gondolják ezt hozzám hasonlóna pontosan, sem én. Nem szoktam 3.5 millió emberrel beszélnipéldául személyesen, ez csak azon kiválasztottaknak adatik meg ugye, akik saját bevallásuk szerint soha nem hazudtak. :-))))

  14. Anyegin!

    Te elaludtál 89-ban és azóta sem sikerült felébredned. Jó reggelt kívánok, üdvözlet a való világban. Ideje felébredned. Ha sikerül.

  15. Kedves radala !

    Válaszodat köszönöm, bár szerettem volna, ha BL méltat figyelmére. Egyébként biztos, hogy nem a média-manipulációra gondolt. Az nem mindenható. Viktort ebben az országban nem lehet ellehetetleníteni, mert az emberek SZERETIK. Ez az, amit ezek a pszichopaták soha nem fognak megérteni.

    BL valószínűleg a színfalak mögötti zsarolásra gondolt. Ezt a nyulat akartam kiugratni a bokorból álnaiv kérdésemmel, abból lehetett volna egy jó kis beszélgetés.

    “Nem valódi birodalmat képzelsz” ? Mondd, mégis hol élsz ? Legalább a világ internetező részének illene tájékozódnia, amíg a net cenzúrázásának problémáját is meg nem oldják ! Javaslom Drábik János írásait, előadásait. Az “Utólag” oldaláról letölthetőek. Nyugodj meg, BL nem az ujjából szopja, amit mond. Tökéletesen képben van.

    Az ilyen rózsamisikkel meg csak egyet lehet tenni: nem szabad velük szóba állni. Messziről bűzlik, hogy küldetést teljesít. Szét akarja cseszni a fórumot, hogy ne érdemi viták legyenek, hanem az ő szubhumán szintjén folyjon a szó, ezzel minél többeket elriasztandó, és egy értelmes, gondolkodó közösség létrejöttét megakadályozandó.

  16. “A beszélgetés végén bevonják a közönséget kvízkérdésekkel:
    Ki mondta? “A majmok közelebb állnak az emberhez, mint a pigmeusok.” És a Beszélőért a megfejtés: Bogdán Emil MDF-es, később MIÉP-es kéviselő.”
    Kedves Rózsa Misi! Mielőtt az ember állít valakiről valamit, nem árt, ha ellenőrzi annak forrását!
    Bogár László nem = Bogdán Emil
    Bogár László nem = Bognár László (MIÉP), mert vele is sokan keverik.

  17. Kedves Mézga Géza!

    Igazad van. Bocsánatot kell kérnem EBBEN Bogár Lászlótól, mert valóban figyelemtlenségből kevertem össze őt Bogdán Emil elmebteggel. Ettől még nem lesz kisebb hülyeség Bogár munkássága, de valóban tévedtem a majmozással, ezért ismételten elnézést kérek tőle is és másoktól is.

  18. A “kedves” Rózsa Misi itteni első hozzászólása világossá tette (a továbbiak csak megerősítették), hogy nem méltó észrevételre sem! Nemhogy vitára!

  19. http://istenicsaszar.blogter.hu/?post_id=144795

    Ez pedig az Ön munkássága, ugyebár. Szerintem eltévesztette a házszámot, ez a stílus itt nem jön be.

  20. Örülök Bella annak, hogy amiket leírtam, neked sem sikerült cáfolnod, érveid azokkal szemben nincsenek. De ugye tudod, hogy ez is egy válasz, ami nem engem minősít még véletlenül sem.

  21. Kedves Bella !
    Rózsa Mihály ide nem beszélgetni, nem okulni, hanem kioktatni (talán csak: rombolni?) jött!
    De majd megunja!

  22. Kedves tövis!

    Én is így gondolom.

  23. Adott a lehetőséged kedves Bella, hogy amiket leírtam, neked válaszul azokat érvekkel megcáfoljad. Érdeklődve várom, hogy sikerül e. Elkezdesz vitázni, utána kimenekülnél amikor alul maradsz egy vitában azzal, hogy a másik nem vitaképes, elég furcsa viselkedés, és téged minősít.

  24. Rózsa, kendet a Vének Tanácsa karó általi halálra ítélte. Fürkészem rövidesen kendért indul. Ha nem tudná, ki vagyok, tájékozódjon az ÚDK fórumain.
    Borz Membrok csángó-komán fővezér
    Tatros völgye/Fővezérségi Szállás

  25. Húúú! Most aztán rettegek. :-))) Ez a Kossuth Téri Hugyosok Dalárdájának a neve? :-))))

  26. Nem. De hugyos maga azzal a liberálbolseviki agymosott genetikailag kódolt nemzetellenes féreg fejével. Egyébként a virág és állatnevek vezetéknévként az esetek 90%-ban judeo származást takarnak. Hasonlóan a madárnevekhez. pl.verebes vagy sas.
    Borz Membrok csángó-komán fővezér
    Tatros völgye/Fővezérségi Szállás

  27. Nagyon pontos látlelet a magyar helyzetről Bogár László írása. És nagyon elkeserítő, hogy nem sok a remény arra, hogy elkerüljük a sorsunkat, amit nekünk szán ez a keleti horda…
    Annak ellenére felismerhető, hogy melyik csoportra utal, amelyik a magyarság kiirtására törekszik, hogy véletlenül sem céloz rá közvetlenül.
    De azért a rózsafélék családjába tartozó egyed nem véletlenül kapta fel a fejét és árasztja el szitkozódással a szerzőt, (tárgyi tévedésket is belevíve, hogy megtévessze a gyanútlan olvasókat) mert érintve érzi magát.
    Írásainak és blogjának hangvétele minden kritikán aluli, a sarokba szorított patkányok szoktak így támadni…

  28. „Az emberek többsége nem meggyőzhető, és fölösleges és frusztráló is lenne próbálkozni - csak elidegenedés lesz a vége. Csak próbálj meg egy jobboldalit rávenni, hogy hallgassa meg a baloldali érveket - teljesen felesleges. Csak próbálj meg egy ateistát meggyőzni, hogy lépjen be egy vallási szektába - felesleges. Próbálj meg egy terroristát meggyőzni a békés eszközök használatáról, vagy egy dohányost, hogy szokjon le. Bármennyire jóindulatból teszed, vagy azért, mert hiszel az igazadban - csak elhanyagolhatóan kevés esetben fogsz sikerrel járni. Minden ember érzelmileg invesztált a saját világnézetébe, amit remek indokokkal bástyázott körbe. Ezt áttörni, megváltoztatni nagyon nehéz kenyér.” Wolf Gábor szerint…
    Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
    Még sincs más választásunk.
    Bogár László úr folyamatosan, és hitelesen tárja elénk a mai magyar és globális valóságot. Írásait és nyilatkozatait mindannyian ismereteink és érdekeink szerint minősítjük.
    Jómagam idő hiányában korábban a szokásos média csatornákból szereztem be a friss információkat. A tavalyi események óta próbáltam az “úri huncutság”, a politika színfalai mögé nézni, jórészt az internet segítségével. Erről 3 részre tagolódó cikket írtam: http://olyanmagyarorszagon.b13.hu melyről néhány fórumban / Index, Origó, HVG / véleményt is mondtak a fórumozók.
    Úgy gondolom, hogy nem pártokban kell már gondolkodni, hanem nemzeti összefogásban, a jelenlegi politikai elit nélkül. El kell kerülni az oszd meg és uralkodj csapdáját.
    USA-ban pl. hogyan lehet, hogy csak 2 párt van, mikor pl. Izraelben több mint 30 /ha jól emlékszem/. Talán azért, mert így a tényleges hatalomnak csak 2 politikai elitet kell finanszírozni, és gyakorlatilag mindegy ki nyeri a választást?
    A gazdagok életútjáról, a mai globális világrend kialakulásáról http://www.erdekessegek.hu/ Gazdagok menüpont alatt olvastam.
    A globális hatalom kiteljesítésének része volt a nemzeti fizetőeszközök mögül az aranyfedezet kivonása, majd a 70-es években a pénz áruként való kezelése, ennek elfogadtatása. Ezzel kiszolgáltatottakká váltak a nemzetállamok. A tőzsdén naponta termelődő milliárdokat el kell helyezni, és ennek egyik lehetősége, hogy eladósítják azokat az államokat, ahol befolyást tudnak szerezni. Ezért nem fogunk kikerülni az adósságcsapdából. Következő probléma, a közös nemzeti vagyon eltűnése, hazai iparunk felvásárlása, majd megszüntetése. A betelepült külföldi áruházláncokon át kiszivattyúzzák a lakosság pénzét, vásárlóerejét. Nehezen visszafordítható a mára eladósított lakosság életszínvonalának hanyatlása. A vidék elnéptelenedik az orvosi rendelők, iskolák, vasutak megszüntetetése után. A városban viszont többszörösen kiszolgáltatottá válik a falusi, mert nem elegendő az ingatlanáért kapott összeg városi lakásra, így csak bérlő lehet. Ráadásul eddig legalább ellátta magát élelemmel, ezután ellátásra szorul. Amit meg is kap, ha meg tudja fizetni, argentin marhahúsból, spanyol sertésből, olasz paradicsomból…
    A probléma gyökerét ott látom, a kiszolgáltatott, bulvár médián nevelt társadalomban élő emberekkel elfogadtatják az “öngondoskodás” fogalmát, miközben a hazai és globális elit nagyban szivattyúzza saját cégeibe, bankjaiba az államból az energia, gyógyszer, fegyver üzletek nyereségét és az állampolgárok adóját.
    Amíg az alap pénzügyi - társadalmi- gazdasági folyamatokat nem ismerjük fel, és nem változtatjuk meg, addig mindegy melyik pártra szavazunk, Orbánnak vagy Gyurcsánynak hívják a miniszterelnököt.
    Tisztelettel: mediator

  29. Elgondolkodtató film a világról:

    http://video.google.com/videoplay?docid=-6186589598330713558

    http://video.google.com/videoplay?docid=-8991317191173231517

    http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908
    Cikk:
    http://www.privatbankar.hu/html/cikk/hir.php?hir=52032

    Kinek az érdeke a háborúk folyamatos fenntartása? Kié lesz a 705 Mrd usd?
    Megrázó film az üzleti egészségbiztosítási rendszerről és emberi sorsokról: http://igazsag.myip.hu/uj/Sicko.wmv

  30. Úgy látom, egyre több itt a jó arc. Rózsikát engedelmetekkel kiutáltnak nyilvánítom.

  31. Gyűlni kezd a hungarista söpredék? Hát bizony ez nem véletlen, és jól támassza alá, hogy amit Bogárkáról állítottam bíza igaz, jön a csűrhe védeni az ideológusukat! Kár. Radala hiányzik, ezek meg senkik.

  32. Rózsa! Fontolja meg ,,visszhang” szavait. Ő mérsékelt tudott maradni, én szangvinikusabb vagyok. De az ön problémája valóban ott van, hogy védi körömszakadtáig a védhetetlent. Nem volna sokkal egyszerűbb s egyszersmind kényelmesebb is itthon éreznie magát? Mert ebben az esetben viselkedhetne úgy is,mint pl. TGM, aki szerint Orbán jobban kormányozna és aki semmi szín alatt nem venné a bátorságot Bogár László gondolatainak cáfolatához, mert annál sokkal okosabb. Nem úgy, mint kend.
    Borz Membrok csángó-komán fővezér
    Tatros völgye/Fővezérségi Szállás

  33. Huhh, ennyit nincs időm olvasni mert kirúgnak a munkahelyemröl, Hétvégén meg nem volt időm, mert a gyerekek nem engedték:-)
    De azért valamennyire átolvastam.
    A négy gyerek szép dolog, gratulálok, örülök, nekem három lányom van, de negyediknek is lányt szeretnék:-)
    Nem a nemzethalál miatt teszem…
    Nos, pár gondolat az szdsz progresszivitásáról meg ilyenekről, Európáról. Nem nevezném magamat különösebben világlátottnak, de most Ausztriában élek, dolgoztam egy kevesett Belgiumban és mint biológus talán a legesleg nemzetközibb területen dolgozm plusz a sógorom ausztrál, no most már nem lesz nehéz IRL beazonosítani:-)
    Én az antiglobalizmust szinte még csak jelentősen értelmiségi nyugateurópai embertől hallottam. Sőt mi több még soha nem találkoztam olyan európaival, aki az éjjeliőr államot látta volna ideálisnak, nagyon sőt…
    A hétvégén teljesen véletlenül két tök különböző (egy osztrák és egy amerikai) emberrel is volt szerencsém beszélgetni, sok érdekes dolog között kétszer is szóbakerült, hogy mennyire rossz dolog is a fajok ide-oda hurcolászása (Ausztráliába nyúl, kutya, macska ilyesmik) eleffántfü, mint energia fű stb.
    Azon tűnődtem, közben, hogy ez a sok “rasszista” mit szólna hozzá, ha megkérdezném, hogy ha érték egy terület élövilága, akkor miért nem érték egy országé vagy egy városé? A magyar kultúra nem Ady, meg Faludy, hanem én meg te, a pörkölt a lecsó, a fradi az mtk…
    Valójában én nem féltem ezeket olyan nagyon, én nem vagyok egy rettegő típus, csak szólok, hogy mi lenne, ha megfontolnánk, hogy baj-e ha ez elveszik?
    Amúgy BL le fasiszta-miép ezése szerintem akkora ciki,(pláne azok után, hogy ezzel te valóban kárt okoztál BL-nek, nekem és mindenkinek, aki egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy ki is ez a BL, hogy ez nem egy bocsikával elintézhetö) A minimum, szerintem, hogy a saját blogodra fölírod, hogy ronda, tudatlan és elöítéletes vagyok ezért meg ezért…
    Sajnos fogalmam sincs min kéne vitatkozni. Az szdsz/fidesz ilyenek nem érdekelnek. Talán annyi oldalvágást még megengedek magamnak, hogy én Jézus Krisztusról nem mernék ennyire pozitívan beszélni, mit te kedves RM az szdsz-ről, sőt nem is ismerek sem mszp sem fidesz sem jobbik fant, aki csak képes lenne megközelíteni rajongásban egy szdszest. Ez azért nagyon izgalmas dolog Szerintem a Ratkó korszak megvitatásához én nem vagyok elég fölkészült, és nem láttam az ellenkezöjét RM esetében sem.
    A Föld túlnépesedéséröl, viszont van viszonylag megalapozott véleményem, nevezetesen az, hogy ezek kb lokális problémák, amik így is kezelendőek, azaz én itt nem tehetek semmit India túlnépesedése ellen. Itt helyben nem a túlnépesedés a gond, hanem, hogy nincs aki a nyugdíjas éveim alatt dolgozzon helyettem. Másrészröl, halál biztos, hogy az olcsóbb, ha mindent összeadunk, ha én próbálom meg újratermelni a munkaeröt, mintha valami túlnépesedett helyröl akarom beszerezni. Nem tudom mibe kerül egy magyarul beszélő biológus az államnak (pár 10 milla lehet), ennyiből még magyarul beszélő indiait is nehéz lesz csinálni…. (ez nem rasszizmus ez pragmatizmus)
    A tandíjról nem szeretnék vitatkozni, csak annyit akarok ezzel kapcsolatban mondani, hogy ha nekem szavaznom kellene arról, hogy az adómat kórházra sztrádára, négys metróra költik, vagy elisszák és elcigizik az egyetemisták, akkor én gondolkodás nélkül azt választanám, hogy persze igyák csak el ott van a legjobb helyen, legalább nem lopta el valaki és akik elitták egyszer megunják ezt és majd visszafizetik nekem úgyis…

  34. Kedves Fernei!

    http://mek.oszk.hu/01500/01560/html/01.htm#1
    Nagyon köszönöm igyekszem kiművelődni, bár lehet, hogy jobb nekem tudatlanul:-)
    Ha megcáfolva látom az összeesküvés elmélet light verziómat szólok:-)

  35. Most vagy meghülyülni kezdek, vagy megvilágosodni, de a fönti link igen érdekes…
    Sok szempontból az, egyrészt alaposnak tűnik, másrészt hihetö, harmadrészt azt mutatja, hogy BL gondolatai nem kifejezetten újszerüek, bár az tény, hogy nekem mindenki másnál jobban tetszik a stílusa, szép logikus, magávalragadó. Ezek persze olyan erények, amik az igazságtartalomtól függetlenül “öröklődnek”.

    Kedves Bogár László!

    Természetesen mindenki készséggel elhiszi, hogy rendkívül elfoglalt, de szerintem, ha ezt az oldalt blognak hívja, akkor illene napi rendszerességgel megjelennie körünkben és ezt-azt válaszolni. Ha pedig nem, akkor a Blogja szót honlapjára kellene cserélni.

  36. Radala!

    Bogár életutja végig követhető. Abban nem tévedtem semmit. Az hogy kevertem a pigemusozásban a Bogdán Emilele, az az én hibám volt, utána néztem és el is ismertem, bocsánatot is kértem EZÉRT, viszont minden egyéb ettől még igaz marad rá vonatkozólag.

    A magyar kultúrában valóban benne avgy te is és én is, ahogy irod a fradi-mtk. De nézd meg a te focis példádat használva, hogy már réges régen nincsenek kettős rangadók, de apáról-fiúra száll tovább azok legendája. És a lecso az is egy jó étel. A nagyobbik fiam szereti a kicsik még nagyon nem. Ahogy emlékeim szerint, amikor még gyerek voltam én sem szerettem, aztán felnőtként rákaptam az izére. Tehát vélhetőleg a lecso sincs veszélyben semmitől. Azért mert finom. Az érték megmarad tehát, nem nációja, hanem értéke miatt.

    Én az asszonyért, és a gyerekeimért szoktam rajongani. Még az MTK iránt sem érzek rajongást, csak a legjobb csapatnak tartom, ahogy az SZDSZ esetében is leírtam neked racionális érveimet a tudatos választása mellett. Adott a terep arra, hogy azok közül cáfold meg, hogy amit leírtam ne volna igaz.

    Te kint élsz és dolgozol most Ausztriában ahogy írod. Mennyibe kerül az osztrák államnak németül beszélő biológust gyártani? Ahogy megéri nekik téged foglalkoztatni, úgy nekünk is megéri bevándorlókat foglalkoztatni, ha le tudnak érdemben tenni az ország asztalára.
    Egy apró példa. Régen rettegtem fogorvoshoz menni. Mert fostam a fájdalomtól. Aztán egy ismerősöm ajánlatára felkerestem a köruton az Ali nevű török fogorvost. Őrült egy fazon, nagyon vidám, törve beszéli rendesen a magyart, de piszok jó keze van, nem okozott soha fájdalmat és korrekt áron végez korrekt munkát. Nekem ő tökéletesen megfelel fogorvosnak, és örülök, hogy itt van, mert így simán be merek ülni a fogorvosi székbe. Aki alkotni tud, az jöjjön ide. Minnél többen jönnek be, alkotni tudók az országban, annál jobban fejlődünk mi is.

  37. Tisztelt Moderátor!

    Mikor lesz látható a hozzászólásom?

    mediator, dátum 2008.január.7 idő: 02:37 : Your comment is awaiting moderation.

  38. Wolf Gábor szerint:
    „Az emberek többsége nem meggyőzhető, és fölösleges és frusztráló is lenne próbálkozni - csak elidegenedés lesz a vége. Csak próbálj meg egy jobboldalit rávenni, hogy hallgassa meg a baloldali érveket - teljesen felesleges. Csak próbálj meg egy ateistát meggyőzni, hogy lépjen be egy vallási szektába - felesleges. Próbálj meg egy terroristát meggyőzni a békés eszközök használatáról, vagy egy dohányost, hogy szokjon le. Bármennyire jóindulatból teszed, vagy azért, mert hiszel az igazadban - csak elhanyagolhatóan kevés esetben fogsz sikerrel járni. Minden ember érzelmileg invesztált a saját világnézetébe, amit remek indokokkal bástyázott körbe. Ezt áttörni, megváltoztatni nagyon nehéz kenyér.”

    Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

    Még sincs más választásunk.
    Bogár László úr folyamatosan, és hitelesen tárja elénk a mai magyar és globális valóságot. Írásait és nyilatkozatait mindannyian ismereteink és érdekeink szerint minősítjük.
    Jómagam idő hiányában korábban a szokásos média csatornákból szereztem be a friss információkat. A tavalyi események óta próbáltam az “úri huncutság”, a politika színfalai mögé nézni, jórészt az internet segítségével. Erről 3 részre tagolódó cikket írtam: http://olyanmagyarorszagon.b13.hu melyről néhány fórumban / Index, Origó, HVG / véleményt is mondtak a fórumozók.
    Úgy gondolom, hogy nem pártokban kell már gondolkodni, hanem nemzeti összefogásban, a jelenlegi politikai elit nélkül. El kell kerülni az oszd meg és uralkodj csapdáját.
    USA-ban pl. hogyan lehet, hogy csak 2 párt van, mikor pl. Izraelben több mint 30 /ha jól emlékszem/. Talán azért, mert így a tényleges hatalomnak csak 2 politikai elitet kell finanszírozni, és gyakorlatilag mindegy ki nyeri a választást?
    A gazdagok életútjáról, a mai globális világrend kialakulásáról http://www.erdekessegek.hu/ Gazdagok menüpont alatt olvastam.
    A globális hatalom kiteljesítésének része volt a nemzeti fizetőeszközök mögül az aranyfedezet kivonása, majd a 70-es években a pénz áruként való kezelése, ennek elfogadtatása. Ezzel kiszolgáltatottakká váltak a nemzetállamok. A tőzsdén naponta termelődő milliárdokat el kell helyezni, és ennek egyik lehetősége, hogy eladósítják azokat az államokat, ahol befolyást tudnak szerezni. Ezért nem fogunk kikerülni az adósságcsapdából. Következő probléma, a közös nemzeti vagyon eltűnése, hazai iparunk felvásárlása, majd megszüntetése. A betelepült külföldi áruházláncokon át kiszivattyúzzák a lakosság pénzét, vásárlóerejét. Nehezen visszafordítható a mára eladósított lakosság életszínvonalának hanyatlása. A vidék elnéptelenedik az orvosi rendelők, iskolák, vasutak megszüntetetése után. A városban viszont többszörösen kiszolgáltatottá válik a falusi, mert nem elegendő az ingatlanáért kapott összeg városi lakásra, így csak bérlő lehet. Ráadásul eddig legalább ellátta magát élelemmel, ezután ellátásra szorul. Amit meg is kap, ha meg tudja fizetni, argentin marhahúsból, spanyol sertésből, olasz paradicsomból…
    A probléma gyökerét ott látom, a kiszolgáltatott, bulvár médián nevelt társadalomban élő emberekkel elfogadtatják az “öngondoskodás” fogalmát, miközben a hazai és globális elit nagyban szivattyúzza saját cégeibe, bankjaiba az államból az energia, gyógyszer, fegyver üzletek nyereségét és az állampolgárok adóját.
    Amíg az alap pénzügyi - társadalmi- gazdasági folyamatokat nem ismerjük fel, és nem változtatjuk meg, addig mindegy melyik pártra szavazunk, Orbánnak vagy Gyurcsánynak hívják a miniszterelnököt.

    Tisztelettel: mediator

  39. Elgondolkodtató film a világról:

    http://video.google.com/videoplay?docid=-6186589598330713558

    http://video.google.com/videoplay?docid=-8991317191173231517

    http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908
    Cikk:
    http://www.privatbankar.hu/html/cikk/hir.php?hir=52032

    Kinek az érdeke a háborúk folyamatos fenntartása? Kié lesz a 705 Mrd usd?
    Megrázó film az üzleti egészségbiztosítási rendszerről és emberi sorsokról: http://igazsag.myip.hu/uj/Sicko.wmv

  40. Radala Uram!

    Ajánlom kend figyelmébe az alábbi linket, ahol nem csupán az értelmesebb tévéműsorokat tudja utólag megnézni, hanem találkozhat Drábik Jánossal is. Előadásait felvételről megnézheti. Nagy gondolkodó ő, lényegében Bogár Lászlóhoz hasonlóan gondolkodik, stílusa kicsit ,,bulvárosabb” s tán ezért is könnyebben érthető a nem szakemberek számára. Könyvei is nagyon pontosak és jól áttekinthetőek. Ő több ízben is elismerőleg említi Bogár professzor urat, szerintem jól ismerhetik egymást. Ajánlom előadásait, könyveit, mert a megoldás kulcsa nála (is) van. Csak remélni szeretném, hogy megvilágosodni kezd és nem meghülyülni, ahogy írta.

    http://tdyweb.wbteam.com/Utolag.php

    Borz Membrok csángó-komán fővezér
    Tatros völgye/Fővezérségi Szállás

  41. Kedves radala!

    Most látom, hogy Borz Membrok is némi szellemi munícióval látta el. Én is erre készültem, remélem lesz ideje áttanulmányozni dr. Csath Magdolna írását is.

    http://barikad.hu/node/1415

    Egyik hozzászólásából mintha azt olvastam volna ki, hogy nehezményezi a Rózsa Mihályhoz írottakat, mondván, megbélyegzem őt. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy az illető úr “coming out”-ja kissé alpárira sikeredett, kulturáltabb helyeken nem illik így ajtóstul rontani a házba, bármi is legyen a véleménye a házigazdáról. Másrészt gyerekes dolognak tartom azt is, ha valaki lépten nyomon olyan emberek barátságára, személyes véleményére hivatkozik, akik közismertek, úgy gondolva, hogy ezáltal érdekesebbé, hitelesebbé válik, amit ír. Az én olvasatomban ez pont fordítva igaz.
    Mivel - ha jól értettem, amit a körülményeiről írt - a partvonalról szurkolva aggódik az ország sorsáért, talán megérti, hogy aki naponta szembesül az abszurdisztáni helyzettel, sőt kárvallottja annak a szabadrablásnak, ami itt folyik, nagyságrendekkel érzékenyebb Rózsa úr demonstratív kardcsörgetésére, mint az, aki aki mindezt némiképp kívülről szemléli. És ez nem értékítélet, csak az objektív helyzetből adódó másféle rálátás. Mi is foglalkozunk a gondolattal, hogy külföldre telepítjük át a vállalkozásunkat, még mielőtt maga alá temet minket Kóka végelgyengült pannon pumája, így aztán megvalósulhat Rózsa úr álma, a magyar vállalkozó, orvos, ápolónő, kőműves, festő, buszsofőr külföldre megy boldogulni, az itthon maradottak meg örülhetnek a török, kínai, vietnámi stb. betelepülőknek. Azért az én véleményem az, hogy az itthon kitanult orvosok, biológusok, szakmunkások jobb lenne, ha nem gazdasági kényszerből hagynák el az országot, legfeljebb tapasztalatcserére, néhány évre, aztán hazajönnének kamatoztatni, amit máshol tanultak.
    Üdv: Bella

  42. Köszönök mindent, épp el vagyok látva munícióval jócskán.
    A helyzet az éppen az, hogy egy egészen filozofikus kérdés kezdett el foglalkoztatni. Nevezetesen, hogy mi az igazság:-).
    Sokféle érdekes emberrel találkoztam mostanában és azt kell gondolnom, hogy sajnos a prekoncepciók miatt képtelenek vagyunk bármiről megállapítani, hogy az igaz-e vagy sem.
    Példák: Az ember úgy nő föl, hogy (teljesen jogosan) azt tanulja, hogy a nácik hülyék. De rá kell jönnie, hogy persze hülyék meg gonoszok, de értelmes emberek voltak, egyébiránt jól müködö aggyal, viszont a saját lelki békéje érdekében is inkább meg sem próbálja megtalálni, hogy mi az, ami miatt annyira rossz lett (az egyébként valószínüleg logikus) gondolataikból amennyire az lett.
    Az ember szívesen olvasgat okfejtéseket a magyar gyöknyelv voltáról, de sok évet kéne erre elcsesznem, hogy megérthetném, hogy mitől hülyeség vagy mitől nem.
    Itt vannak BL írásai, ha közgaszdász lennék sem tudnám, hogy jó-e.
    Ott az evolúció, sok évig tanultam ezalapján dolgozom, de nem lehet bebizonyítani, sosem fogom megtudni, hogy az irányított tervezésben hívök teljesen hülyék, vagy csak egy kicsit…
    No meg a mémek, amik minderről tehetnek.
    Ez egyébként kicsit RM-nek szól, ha valakinek van szabad kapacitása elgondolkozhat azon, hogy ahhoz képest, hogy emberrel kapcsolatban genetikázni erösen tilos (pl a nóbeldíjas Watsont kirúgták a rasszista kijelentései miatt oxfordból), pedig a gének kevésbé determinálnak, mint a mémek. Érdekes lenne megtudni, hogy nem sokkal több olyan nö van-e akinek nagyobb a melle, mint az anyjáé, mint ahány nem ugyanazt a vallást vallja, mint a szülei.
    Muníció nélkül is kilátástalannak látom a helyzetet:-)
    Az osztrákoknak én egy németül nem beszélő biológus vagyok, aki vérfrissítés, a konkrét laborban momentán nincs osztrák… A biológus az más tészta:-) Itt a globalizáció teljesen pozitív. Amúgy nem a gazdasági kényszer miatt vagyok, itt, hanem ez ezen a területen elengedhetetlen, de ha nem megyek haza soha, az nem az én hibám lesz…
    Kedves Bella nem nehezményeztem, csak rosszul fogalmaztam (valószínű), nem tartottam célravezetönek és épp véletlenül, mintha igazam is lenne. Jó lenne, ha BL megjelenne és válaszolna a múltját firtató (egyébként nekem teljesen irreleváns) kérdésekre, mert nem szeretném ezzel elszúrni az időmet.

  43. A betelepülés baromi bonyi probléma, általában nem a fogorvosok jönnek hanem kukások, mert az az öslakosság annyi pénzért nem akarja csinálni, de már az ö gyerekeik sem és a végén az a pár száz euró, ami hiányzott az öslakosoknak baromi sokba lesz. Ezt is egy liberális nyugateurópai magasankvalifikált belga magyarázta el nekem, aki nagyon nem flamandblokk fan volt osz mégis…

  44. Nem csak a pigmeusozásban, de a miépezésben is tévedtél. Ezek után kicsit fönttartásaim vannak azzal kapcsolatban, hogy az életútját ismered. De amúgy engem totál nem érdekel ez a része a dolognak, hajlok rá, hogy nincs is olyan messze a marxizmustól, az, amit én jónak tartok. Egy biztos, Marx a különbségek csökkentését, az esélyek növelését szerette volna, ez igaz Jézustól kezdve mindenkire, akinek volt egy csöpp esze, szerintem. Nem annyira elvi a különbség az elvek között:-)
    A kérdés az az, hogy kinek az esélyeit is micélból akarod növelni. Van az szdsz-es ideológia, ami szerintem az, hogy növeljük a tökesélytelenek esélyeit, mert ez nem teremt kompeticiót az utódaink számára. És van a fideszfasiszta, amelyik azt mondja, hogy növeljük a középosztály esélyeit, mert majd ezek eltartanak minket. Nekem ez a második a szimpatikusabb, már csak azért is, mert az elsöbe sajnoshálisten nem tartozom bele és az én utódaim azok, akiket “mintegy járulékosan” az szdsz igyekszik kiszorítani a versenyből. Érdekes adat, hogy itt volt egy szakdolgozó lányom, aki a 300-400 €/fél év tandíjat a szegények kiszorításának és fasizmusnak élte meg, annak ellenére, hogy heti egyszeri esti pincérkedéssel ennek a többszörösét meg tudta keresni havonta. Arról nem is beszélve, hogy itt egy tandíj befizetése után, annyi szakra jársz amennyit nem szégyellsz…
    No, nem dühítem föl magamat, mert odalesz a “liberális imidzsem”

  45. http://www.youtube.com/watch?v=tJ-PWUCw_x8&feature=related

    Na itt egy hasonló mély tudományos értekezés és bizonyíték, mint a Bogár féle. Csak akik ezt csinálták, tudták, hogy hülyék, és hülyéskednek. :-)

  46. Radala!

    Nem a MIÉP ott van életutjában, egészen pontosan a Magyar Út körök. MSZMP-MDF-Magayr Út KÖrök-Fidesz-Jobbik szárnycsapásokon hordott össze butaságokat a fazon.

    Az SZDSZ valóban azt mondja, hogy az abszolút hátrányból indulókat a handycup rendszerének megfelelően kell segíteni és erősíteni. De a legofntosabb amit még mond az SZDSZ és a liberális politika, hogy a szabad versenyt kell támogatni és az embereket az öngondoskodásra kell időben nevelni. Ami már nyugati demokráciákban természetes, nálunk még mindenki szeretné elvárni, hogy ingyen ebédek sora segítse át az életen.
    Az SZDSZ programja nem etatista program, /ahogy az SZDSZ-én kívül az MDF-é sem/ hanem a kapitalista versenyre épitkezik. Nem akar halat osztogatni az embereknek, ahogy a Fidesz és MSZP tenné, hanem azt mondja tanítsuk meg őket halászni, aztán kapjanak halászati jogokat, a többi legyen az ő dolguk. Ez a megoldás leginkább a középosztálynak segít, ha jobban végig gondolod.
    A Fidesz egy neobolsevik vonalat képvisel, neokádárizmus az egész, némi nacionalista mázzal megkenve. Fogyaszthatatlan, ha képes valaki reálisan gondolkodni. na és ettől nem sokkal különb az MSZP elképzelése sem.

  47. Itt valaki Bogár László múltjáról érdeklődik. Szerencséje van. Már 1983-ból is van dokumentum: A fejlődés ára c. könyve. Vagy egy kicsit későbbről, 1989-ből a Kitörési kísérleteink c. műve. De ajánlhatok a közelmúltjából is dokumentumot: a Magyarország és a globalizáció c. alapvető fontosságú könyvét. (Egyébként pedig BL akkor szól hozzá, gondolom, amikor mondanivalója van és ideje engedi. Nekem már az is nagy öröm, hogy művei közül sok, itt elérhető! Hogy újabban viszont megjelentek, a szokásos internetes fórumok párt-bér-beíróinak, bértopicolóinak förmedvényei – nem csodálkozom, csak szomorkodom!)

  48. Hazafias Népfrontos tevékenységére és az MSZMP tagságára is olyan nagyon büszke vajon Bogár elvtárs?

  49. Valamiért nem sikerült már 2 alkalommal sem hozzászólásom megjelenítése:
    Your comment is awaiting moderation
    volt a válasz a komment elküldésre, ezért azt egy linken mellékelem:

    http://hozzaszolas.b13.hu/

    Tisztelettel: mediator

  50. Minden olvasó nevében köszönöm, mediator !

    Végre egy értelmes hozzászólás ! Nagyjából összefoglaltad a lényeget. Egyébként ez a Wolf nem beszél hülyeséget. Nem ismertem a nevét. Ő a marketing-blogos ? Hol található pontosan az idézett szöveg ? (Megtaláltam.)

    Természetesen igazad van, mégis próbálkozni kell.

    Egy dologban finomítanék. Azt írod, hogy nem pártokban kell gondolkodni. Nagyon igaz. Nemzeti egységre van szükség. Még igazabb. De ha netalán arra gondolnál, hogy ezt pont itt és pont most kell megvalósítani, akkor nagyot tévednél. “Radikális” és “mérsékelt” fórumokon egyaránt konfliktusokba keveredem ezügyben.

    A helyzet az, hogy itt és most a Fidesz az egyetlen esély. Én is haragszom rájuk több okból, de ez nem szeretet meg sértődés kérdése. A vörös maffia kiirt bennünket. Levegőhöz kell jutnunk. Kötve hiszem, hogy Viktorék alkalmaznák a Drábik által javasolt - kétségkívül halálmegvető bátorságot igénylő - módszereket, melyekkel pillanatok alatt talpra állhatnánk. De egy lassú, keserves fejlődés is összehasonlíthatatlanul jobb feltételeket biztosít a szellemi-lelki-anyagi nemzetépítés nagy munkájához, mint a népirtás, ami tovább folytatódik, ha ezeket nem küldjük el MOST.
    Ezt pedig vagy az utcán, vagy a választáson tudjuk megtenni. Az egységről történő fantáziálással nem.
    Amennyire én látom, az utca esélytelen, mert az emberek gyávábbak mint mérgesebbek…
    Marad a választás.

    Ami a kimoderálást illeti, nem tartom valószínűnek. Inkább technikai oka lehet. Miért pont téged moderálnának ki, aki a legrelevánsabban szóltál hozzá ? Miért nem rózsikát, aki bomlasztani jött ?

  51. Kedves Fernei!

    Nem látom a Fideszben azt az elszántságot, ami a hozzászólásomban http://hozzaszolas.b13.hu/ említett változásokhoz szükséges. / Bár ne legyen igazam!/ Sőt, ellenérdekeltek, hiszen kiderül róluk is amit eddig titkosítottak, megpróbálnak ők is eltakarni.
    A nemzeti vagyon eltüntetésében a Fidesz is felelős. Ők is lefeküdtek a tőkének, így tudtak vagyont, hatalmat szerezni.
    Úgy tudom, O.V Londonban végzett, és nem saját költségén.
    Miért kellett a Fidesznek bedarálni az összes jobboldali pártot? A hatalmi vágy erre elegendő magyarázat?
    Látszat ellentét van a parlamenti pártok között, kifelé a médiának azt kell sugározni, van választási lehetőségünk, pedig valójában nincs. /Tudomásom van róla, titkos személyes találkozókra is sor került nemrég pl. Hajduszoboszlón a pártelnökök között. / A tét, amiről mi szavazhatunk: ki teheti el közülük pl. az állami megrendelések nagyobbik hányadát, ki irányítja a Szerencsejáték Rt-t, BKV-t, stb…
    Nem tűnik fel, gyakorlatilag diktatúrában élünk, mert frakciófegyelemre hivatkozva büntetés terhe mellett együtt kell szavazni a pártnak, a pártelnök/ség/ akarata szerint. Ez pedig diktatúra, hiszen nem érvényesülhet sehol, sőt ki sem derül a szavazók akarata.
    http://olyanmagyarorszagon.b13.hu/ : A pártok szűk csoport érdekeket képviselnek. Itt is egyre inkább csak a Parlamentbe bekerült szűkebb csoporttagok és a közvetlen környezetük érdekeit. Jelenleg a parlamenti demokrácia ebben a formában nem tud megfelelően működni, mert a megosztottság miatt a hatalomból kimaradt fél csak sértődött, elégedetlen vesztes lehet. Bármelyik ellenzék minden javaslatát leszavazza a többség. Tehát azoknak az érdeke sincs képviselve, akik kisebbségben maradt képviselőket a parlamentbe küldték. Közben az ellenzéket is fizetjük, akiknek semmi sem drága, minél rosszabb, annál jobb az elvük, hiszen annál hamarabb hatalomra kerülnek / pl. Orbán Viktor beszédei, javaslatai, Magyar Nemzeti Bank elnökének elmúlt néhány év alatti nyilatkozatai / és közben háttéralkut kötnek a kormánypártokkal a megrendelések, munkák 2/3 – 1/3-ad elosztásáról / lásd Dávid Ibolya nyilatkozatát./
    Tehát a Fidesz szerintem nem megoldás, ők is feltétel nélkül kiszolgálják a globalizált tőkét, nem fogják megtenni a szükséges intézkedéseket: új alkotmány, NYILVÁNOSSÁG, SZÁMONKÉRHETŐSÉG, ANYAGI FELELŐSSÉG, VISSZAHÍVHATÓSÁG, TITKOSÍTÁSOK FELOLDÁSA, lépések a közös tulajdonunk visszaszerzésére…
    Nincsenek illuzóim arról, hogy nemzeti egységet lehetne teremteni akár most, akár később, hiszen jó ha néhány száz ember veszi a fáradságot és utánanéz a nehezen hozzáférhető, megérthető dolgoknak. ÉS MÉG ŐK SEM ÉRTENEK EGYET…Az sem biztos, hogy helyes következtetést vonnak le a talált dokumentumokból, cikkekből, hírekből. Ehhez több, TISZTA SZÍVŰ szakértőből álló csapatot kellene folyamatosan foglalkoztatni, vagy önkéntesekkel műhelymunkát végeztetni.
    Olyan integráló erőre, pártra és karizmatikus személyiségre van szükség, mint pl. Ghandi volt,/ akit most még sajnos nem látok/ aki a szélsőjobbtól az ultra balig összefogja az embereket, megérteti velük, nem ők az egymás ellenségei, a sérelmeket el kell temetni, nagyobb baj van, külső ellenség, a globális tőke csillapíthatatlan éhsége fogja a vitázó feleket együttesen földönfutóvá tenni. /Napi 3 milliárd Ft a bankok által kihelyezett tőke, miközben a gazdaság zsugorodik./
    Tehát szinte tökéletes biztonságban vannak a hatalom jelenlegi birtokosai, hiszen elhitetik az emberek döntő többségével, van választási lehetőségük, lehet jobb a sorsuk, és családok vesznek össze a pártokon..
    Pedig, ha nem tudjuk létrehozni, összehangolni a szükséges teendőket, akkor bizony bekövetkezhet:

    Wass Albert: Záróvers

    Hajótörött vagyok a tengeren.
    Palackomat a tengerbe vetem.
    Belesóhajtottam a sorsomat,
    félelmemet és sok bús gondomat.
    S most száz pecséttel elzárt bánatom
    a hullámok kedvének átadom.
    Merül, örökre tán, a mélybe le
    s aranyhalacskák játszanak vele.
    De lehet, hogy még perce jő neki,
    s egy bús hullám majd egyszer fölveti.
    S kidobja egy kéz – tán az istené –
    egy gondtalan kor lábai elé.
    Borzadtan olvassák, kik rátalálnak
    és úgy suttogják döbbenve, egymásnak.
    “Valahol szörnyű vihar lehetett…
    S a viharban egy nemzet elveszett…!”

  52. Tisztelt Moderátor!

    Segítséget kérek, mert most sem látható az újabb hozzászólásom.

    mediator, dátum 2008.január.8 idő: 03:41 : Your comment is awaiting moderation.

    köszönettel: mediator

  53. Kedves Fernei!

    1.rész

    Nem látom a Fideszben azt az elszántságot, ami a hozzászólásomban http://hozzaszolas.b13.hu/ említett változásokhoz szükséges. / Bár ne legyen igazam!/ Sőt, ellenérdekeltek, hiszen kiderül róluk is amit eddig titkosítottak, megpróbálnak ők is eltakarni.
    A nemzeti vagyon eltüntetésében a Fidesz is felelős. Ők is lefeküdtek a tőkének, így tudtak vagyont, hatalmat szerezni.
    Úgy tudom, O.V Londonban végzett, és nem saját költségén.
    Miért kellett a Fidesznek bedarálni az összes jobboldali pártot? A hatalmi vágy erre elegendő magyarázat?
    Látszat ellentét van a parlamenti pártok között, kifelé a médiának azt kell sugározni, van választási lehetőségünk, pedig valójában nincs. /Tudomásom van róla, titkos személyes találkozókra is sor került nemrég pl. Hajduszoboszlón a pártelnökök között. / A tét, amiről mi szavazhatunk: ki teheti el közülük pl. az állami megrendelések nagyobbik hányadát, ki irányítja a Szerencsejáték Rt-t, BKV-t, stb…
    Nem tűnik fel, gyakorlatilag diktatúrában élünk, mert frakciófegyelemre hivatkozva büntetés terhe mellett együtt kell szavazni a pártnak, a pártelnök/ség/ akarata szerint. Ez pedig diktatúra, hiszen nem érvényesülhet sehol, sőt ki sem derül a szavazók akarata.

  54. 2.rész

    http://olyanmagyarorszagon.b13.hu/ : A pártok szűk csoport érdekeket képviselnek. Itt is egyre inkább csak a Parlamentbe bekerült szűkebb csoporttagok és a közvetlen környezetük érdekeit. Jelenleg a parlamenti demokrácia ebben a formában nem tud megfelelően működni, mert a megosztottság miatt a hatalomból kimaradt fél csak sértődött, elégedetlen vesztes lehet. Bármelyik ellenzék minden javaslatát leszavazza a többség. Tehát azoknak az érdeke sincs képviselve, akik kisebbségben maradt képviselőket a parlamentbe küldték. Közben az ellenzéket is fizetjük, akiknek semmi sem drága, minél rosszabb, annál jobb az elvük, hiszen annál hamarabb hatalomra kerülnek / pl. Orbán Viktor beszédei, javaslatai, Magyar Nemzeti Bank elnökének elmúlt néhány év alatti nyilatkozatai / és közben háttéralkut kötnek a kormánypártokkal a megrendelések, munkák 2/3 – 1/3-ad elosztásáról / lásd Dávid Ibolya nyilatkozatát./
    Tehát a Fidesz szerintem nem megoldás, ők is feltétel nélkül kiszolgálják a globalizált tőkét, nem fogják megtenni a szükséges intézkedéseket: új alkotmány, NYILVÁNOSSÁG, SZÁMONKÉRHETŐSÉG, ANYAGI FELELŐSSÉG, VISSZAHÍVHATÓSÁG, TITKOSÍTÁSOK FELOLDÁSA, lépések a közös tulajdonunk visszaszerzésére…
    Nincsenek illuzóim arról, hogy nemzeti egységet lehetne teremteni akár most, akár később, hiszen jó ha néhány száz ember veszi a fáradságot és utánanéz a nehezen hozzáférhető, megérthető dolgoknak. ÉS MÉG ŐK SEM ÉRTENEK EGYET…Az sem biztos, hogy helyes következtetést vonnak le a talált dokumentumokból, cikkekből, hírekből. Ehhez több, TISZTA SZÍVŰ szakértőből álló csapatot kellene folyamatosan foglalkoztatni, vagy önkéntesekkel műhelymunkát végeztetni

  55. 3. rész

    Olyan integráló erőre, pártra és karizmatikus személyiségre van szükség, mint pl. Ghandi volt,/ akit most még sajnos nem látok/ aki a szélsőjobbtól az ultra balig összefogja az embereket, megérteti velük, nem ők az egymás ellenségei, a sérelmeket el kell temetni, nagyobb baj van, külső ellenség, a globális tőke csillapíthatatlan éhsége fogja a vitázó feleket együttesen földönfutóvá tenni. /Napi 3 milliárd Ft a bankok által kihelyezett tőke, miközben a gazdaság zsugorodik./
    Tehát szinte tökéletes biztonságban vannak a hatalom jelenlegi birtokosai, hiszen elhitetik az emberek döntő többségével, van választási lehetőségük, lehet jobb a sorsuk, és családok vesznek össze a pártokon..
    Pedig, ha nem tudjuk létrehozni, összehangolni a szükséges teendőket, akkor bizony bekövetkezhet:

    Wass Albert: Záróvers

    Hajótörött vagyok a tengeren.
    Palackomat a tengerbe vetem.
    Belesóhajtottam a sorsomat,
    félelmemet és sok bús gondomat.
    S most száz pecséttel elzárt bánatom
    a hullámok kedvének átadom.
    Merül, örökre tán, a mélybe le
    s aranyhalacskák játszanak vele.
    De lehet, hogy még perce jő neki,
    s egy bús hullám majd egyszer fölveti.
    S kidobja egy kéz – tán az istené –
    egy gondtalan kor lábai elé.
    Borzadtan olvassák, kik rátalálnak
    és úgy suttogják döbbenve, egymásnak.
    “Valahol szörnyű vihar lehetett…
    S a viharban egy nemzet elveszett…!”

  56. No elolvastam Drábik Jánostól ezt-azt. Baromi hasznos volt, megértettem a szocializmust vagy a kommunizmust vagy tudomisén mit. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy megértettem, azaz szerintem, amit javasol, mint közpénz, az gyönyörű, de nem fog müködni.
    Baromi sokat okosodtam viszont.
    1. mindig azt gondoltam, hogy a szocialista berendezkedés szimplán buta (nem is értem, hogy lehetek ennyire ostoba, hogy bármiről ezt hihetem), most szerintem kezdem érteni, hogy mi volt a cél a nem konvertibilis pénzzel. Valószínűleg valami szocialista szerű világ, tervgazdaság ilyenek, jó lenne a Földnek (szigorúan csak elvileg)…
    Soha nem gondolkoztam el azon, hogy a dánok, angolok miért nem akarnak eurót, mindig azt hittem egyfajta ócska nosztalgia… Érdekes, hogy az ember szemrebbenés nélkül hülyének tud nézni 60-70 millió embert…
    Elmondok egy érdekes történetet, ami kétszeresen is érdekes. A szomszédommal az Anschluss-t próbáltam elmagyaráztatni magamnak. Nem olyan egyszerű az sem. Mindenesetre azt mondta, hogy az osztrákok akkora nagy zsenik, hogy képesek voltak a világgal megetetni, hogy ők a náci németország első áldozatai és mind a mai napig képesek elhitetni a világgal, hogy Hitler német, Beethoven osztrák…
    Kedves RM,
    az etatista baromi szép szó. Egy baj van vele pont ugyanazt jelenti, mint a demokrata… Azt akarja, hogy az emberek választások alapján megszabhassák, hogy mi lesz. Arról nem is beszélve, hogy momentán ájrópában messze progresszívebb dolog állampártinak lenni, mint ellenezni ezt…
    No, ha a magyar út körök (aminek az mdnp erösen ellentmondani látszik) már azonos a miéppel, akkor persze nem tévedtél. De szerintem a dolgok ilyetén összemosása, legalábbis nem vall szellemi igényességre …
    A harmadik utas az egy szitokszó, szégyellem is magamat, hogy engem is ilyen egyszerűen lehet terelgetni a bélyegzéssel… A harmadik utasság alapból ultraprogresszív, mert valami olyat akar, amit még senki.
    A finn-magyar rokonságot ismerem, jó nagyon, a zeitgeistre sosincs idöm, meg nem is kell nekem mindent tudnom, de ismerem…

  57. Ja, még egy élmény. Általában csak röhögök a nyugateurópaiak sirámain, hogy szarul keresnek. De gyakorlatilag mindenki azt állítja, általában ilyen-olyan statisztikákra hivatkozva, hogy 90-óta nem emelkednek a reálbérek. Ez azért gyanus…

  58. Kedves mediator!

    Nagyon jókor jött a hozzászólása, mert visszavitte a társalgást RM próbálkozása után abba a mederbe, ahol a lényegi kérdésekről lehet beszélgetni.
    Fernei-vel egyetértve, tényleg nagyon értékes, amit elénk tár, bár néhány ponton én máshová helyezném a hangsúlyt.
    A jelenlegi áldatlan, polgárháborús helyzettel kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy már a 80-as évek végén kódolva lett ez az irány, ami csak az 1998-2002 közötti évekre bicsaklott ki némiképp. Visszatekintve és egy kis összeesküvéselméletet belecsempészve a gondolatok közé, nekem az a meggyőzódésem, hogy a gazdasági összeomlás elől menekülő pártállami apparátus, mint a rákos sejt, amikor áttétet képez, szétszóródva beépült az alakuló pártcsírákba és attól függően, hogy a későbbiekben milyen szerepet szánt neki, belülről szétverte, vagy hagyta továbbfejlődni. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért ez az engesztelhetetlen gyűlölet Orbán Viktor és a Fidesz ellen és arra jutottam - bár ez szubjektív vélemény - hogy az ok az, hogy a Fidesz nem azt a pályát futotta be, amit kijelöltek, amikor végül is szemet húnytak a létrejöttük felett. Orbán Viktor nyilvánvaló tehetsége, karizmatikus személyisége nyilván nekik is feltűnt és nem lettek volna azok, akik, ha nem próbálták volna bármilyen eszközzel megpróbálni azt, hogy a saját malmukra hajtsák a vízet. Gondoljunk azért bele, 1989-ben Orbán 25 éves fiatalember, nulla kapcsolati tőkével, politikai tapasztalattal, mégis meghatározó egyénisége lett az akkori politikai elitnek. Csak csendben kérdezem, hogy mai huszonéves ifjú titánjaink hol vannak, milyen érdemi tetteket, vagy számontartható próbálkozásokat lehet a nevük mellett említeni? Tisztelet a kivételnek, de a többség úgy gondolja, hogy nem kapja meg a hazától, amit elvár, ezért veszi a sátorfáját, világpolgár lesz és többet hátra sem néz, vagy nekibúsúlva a magyar valóságnak, értelmetlen és célra nem vezető eszközökre fecsérli az erejét, ahelyett, hogy a ránk jellemző kreativitást felhasználva olyan megoldások után nézne, ahol az eredmény legalább megközelíti a befektetett energiát.
    Végső soron, próbáljuk meg elképzelni azt az alternatív jelent, ami akkor alakult volna ki, ha a Fidesz is olyan szinten kollaborált volna, mint a többi párt. Ha innen nézzük a helyzetet, most valószínűleg egy évtizedekre, esetleg évszázadokra bebetonozott egypártrendszer állampolgárai lennénk, ahol négyévenként más színűre festik a homlokzatot, mint egy Patyomkin faluban. Az, hogy az ország nem zuhant még egy sokkal súlyosabb letargiába, csak azért történhetett, mert legalább a remény szintjén él egy alternatíva, bár kétségtelen, hogy nincs bizonyítékunk arra, hogy az a legoptimálisabb megoldást hozza el az országnak.
    Szerintem az igazán optimizmusra okot adó fejlemény a civil kezdeményezések megerősödése. Ha feltételeznénk is azt, hogy egy eljövendő jobboldali kormány csupa megtestesült Grál-lovagból állna - ami kétségkívül elég bizarr elképzelés - akkor is feltétlen szükséges a civil kontroll, hiszen azt az elúlt 20 évben megtapasztalhattuk, hogy a politikai elit, mintha a társadalom felett lebegne, nincs naprakész, gyakorlatias kapcsolata az emberekkkel és egészen más dolgok motíválják a döntéseiben, mint azokat, akiknek a bőrére megy a vásár. Hogy a civilek súlyát felmérjük, gondoljuk el, hogy mi történt volna, mennyit tudnánk az igazságból, ha a tavalyi véres őszi események után nem áll fel a Civil Jogász Bizottság és nem hallgatja meg a megvert, kilőtt szemű, bebörtönzött áldozatokat és nem készíti el a jelentését, amivel számos országban szembesítette a félreinformált érdeklődőket.
    Visszakanyarodva a második bekezdésben megfogalmazottakhoz, az ősbűn az úgynevezett rendszerváltáskor történt, akkor, amikor az országot egyszer már megkopasztó hatalmi elit újra menlevelett kapott a most már kapitalista kizsákmányoláshoz, szinte a vadkapitalizmus eredeti tőkefelhalmozásának korszakát zúdítva az országra. Ma már nem tudjuk, hogy lett volna-e olyan erő, ami ezt megakadályozhatta volna, mindenesetre akkor új status quo-t kellett volna felállítani ahhoz, hogy most ne ezt a keserű kenyeret együk. Ha arra áhítozunk, hogy az ország újra egységes legyen, legalább kardinális kérdésekben, akkor meg kell értenünk az elmúlt húsz év történéseit, a magyar politikai életben a globális hatalom bábjaként mozgó figurák szerepét. Én ott látom a törésvonalat, hogy kik azok, akik ezt a globális erőt feltétel nélkül szolgálják és kik azok akik a nemzeti érdekek mentén politizálnak több-kevesebb sikerrel, nyilván nem minden ráhatás nélkül. Az emberek saját identitásuk, neveltetésük, habitusuk szerint e két csoport mögé sorakoznak fel addig, amíg konszenzus nem születik abban, hogy tisztelve minden együttműködést, mégiscsak a nemzeti érdekek az előbbrevalók, ugyanúgy mint Franciaországban, Németországban, de akár Romániában, vagy Szlovákiában. A sokat emlegetett ír példában sem találtam arra utaló jeleket, hogy az írek a nagy egymásra találás közben feladták volna nemzeti identitásukat.

  59. Még talán annyit az előzőekhez, hogy a jelenleg regnáló hatalmi elittel kapcsolatban kétségem sincs affelől, hogy velük ezt a konszenzust nem lehet megvalósítani. Nem találok egy olyan kormányközeli politikust, de gazdasági szakembert sem, akit legalább a minimális szinten motíválna az a tudat, hogy végső soron az állampolgároknak tartoznak elszámolással. Hatalmi gőg, arrogancia, felelőtlenség, a feladatok átlátásának képtelensége, az idegen és a saját érdek mindenekfeletti követése a közösségi, társadalmi érdek sárba tiprása. Én legalábbis így látom, így tapasztalom. Vállalkozóként pedig azt tudom mondani, hogy az Orbán kormány négy éve és ez a lassan 6 éve tartó siralmas vesszőfutás teljesítményét nézve olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

  60. Kedves Látogatók, Hozzászólók!

    Az oldal adminisztrátoraként kérem Önöket, hogy csak a Bejegyzésekhez szorosan kapcsolódó kommenteket írjanak, mivel az oldal nem fórum.
    Kérem, hogy hozzászólásaikat mind tartalomban, mind hangnemben egymást tisztelve írják meg.
    A kommenteket egy időre felülről moderálttá tettük (magyarul megjelenés előtt moderáljuk), és csak abban az esetben tudjuk nyilvánossá tenni, ha nem sérül a két fenti kitétel, magyarul a bejegyzéshez szorosan kapcsolódik, és tartalmában, hangnemében nem sért senkit.

    Tisztelettel
    Admin

  61. Gondolkoztam Drábikon. Két lehetőség van. Vagy én vagyok korlátolt, vagy ez egy hülyeség. Ezt nem lehet megcsinálni, nem is akarok ilyen országban élni, még, ha jó is lenne. Én egy európai országban akarok jól élni, az nem megoldás, hogy nem importálunk minden ócskaságot, mert az embereknek ez kell. Nem fogják megérteni, hogy nem köll chips meg kóla, mert kell nekik. iPod is kell VW golf is, ha jobb lenne is, amit itt csinálunk (nem lenne), akkor is az kellene. Teljes mértékben egyet lehetne érteni akár mindennel is, de már kipróbáltuk ez nem megy, rossz volt. Bár azért meg kell jegyeznem, hogy érdekes kérdés, hogy kinek a rosszabb egy homeless-nek vagy egy politikai bebörtönzöttnek. Mindenesetre tuti, hogy kevesebb politikai fogoly volt még a Szu-ban is, mint ahány hajléktalan ma van…
    Az szdsz-szel mszp-vel nekem az szokott a bajom lenni, hogy nincs semmiféle céljuk, ehhez képest a jobboldal talán annyival jobb, hogy van valami elképzelésük arról, hogy mit is szeretnének. Viszont a saját életemben én mindig azt szoktam mondani, hogy úgy kell élni, mintha a jövő nem hozna semmi változást, kicsi problémákra kell koncentrálni nem a “végső célt” vizslatni, mert akkor csak mindent halogat az ember. Mindent el lehetne magyarázni az embereknek, de ennek ellenére az tuti, hogy abban kell gondolkozni, hogy mi az EU egy országa vagyunk szabad munkaerő és szabad vásárlóerőként. Mindent ezen belül kell megoldani. Lehet szidni a fideszt, tök jogos is, hogy nem elég kemény, nem elég magyar stb. De ki az, akinek elég az, hogy ö elég kemény meg elég magyar? Én teljesen őszintén utálom a fogyasztói társadalmat, tuti, hogy betiltanék minden reklámot, minden bolt 8-4-ig lenne nyitva meg szombat délig, ha rajtam múlna, de igenis kell nekem legalább egy renault espace kell nekem egy jó notebook, kell nekem néha jó francia sajt, belga sör, osztrák bor. Akarok Korzikán nyaralni, ha úgy tartja kedvem szerethetném, hogy a gyerekem amerikába járjon egyetemre… Ha igazságos ha nem. Persze szeretném, ha minden magyar megtehetné ezt. Ez a cél, és az nem cél, nem lehet cél, hogy mi Mo-n egyenlőek legyünk, mert ez momentán csak úgy oldható meg, hogy a tetejét lehúzzuk, magunkhoz. De a tetejét nem lehet lehúzni, mert inkább elhúz, akkor meg én leszek a teteje,