Tudatos népirtás folyik Magyarországon?

Forrás: MNO

Logikátlan döntést hozott Sólyom László, amikor az Alkotmánybíróság helyett az Országgyűlésnek utalta vissza az egészségbiztosítási törvényt – mondta el lapunknak Bogár László. A közgazdász professzor szerint, ha nem leszünk képesek megfogalmazni a problémáinkat, illetve a politikai elit nem tud megállapodni a globális főhatalommal, akár egy évtizeden belül reprodukciós válságba kerülhet a magyar társadalom. A Magyar Nemzet Online-nak beszélt az SZDSZ pusztító munkásságáról, illetve arról is, hogy Orbán Viktor mennyire útjában áll a globális hatalomgazdaságnak, mivel nem hajlandó belépni a kollaboránsok széles táborába.

Tovább olvasás »

Áldott karácsonyt és boldog új évet kívánok mindenkinek!

MEGHÍVÓ

Bogár László új könyvének bemutatójára

December 19-én (Szerdán) délután 17 órakor a

Károli Gáspár Református Egyetem Dísztermében

(V. Reviczky utca 2-4, közvetlenül a Szabó Ervin könyvtár mellett)

lesz

Bogár László : Hálózatok világuralma

című új könyvének bemutatója.

A könyv már nyomdában van, és szerdától kapható a nagyobb könyvesboltokban

Nemzet-program

Nemzet-Program

Vázlat

I. Bevezetés

Ez az írás arra tesz kísérletet, hogy felvázolja azt a válság-teret, amelyben a magyar társadalom jelenlegi folyamatai zajlanak, és megfogalmazza azt a nemzet-stratégiát, amely e válságból kivezethet minket. Tovább olvasás »

Egy lázadás anatómiája

Egy lázadás anatómiája

Kísérlet a hatalomszerkezeti háttér felvázolására

A “Mikola-affair” hirtelen nagyon plasztikusan világította meg egy olyan rejtett folyamat mélyszerkezetét, amelynek pontos értelmezése döntő fontosságú lehet az előttünk álló év történéseinek befolyásolásában. Alighanem kezdetét vette a tektonikus erejű küzdelem a jövő kisajátításáért a FIDESZ-en belül. Tovább olvasás »

Kormányülés 1998

Összefoglaló

a Kormány október 22-i üléséről

A Miniszterelnök ugyan már az előző — október 17-ei — kormányülésen teljes győzelmet aratott, de azért ennek a kormányülésnek is volt tétje. Elsősorban az, hogy végül is ki és milyen arányban lesz vesztes, és hogy milyen pszichotechnikákkal kezeli a Miniszterelnök a kialakuló és valamilyen értelemben hosszútávra rögzülő frusztrációkat. Az ülés azzal a furcsa fordulattal kezdődött, hogy a kormány elnöke jelezte: csupán a vita kezdetén lesz jelen és a továbbiakban Kövér László vezeti az ülést Stumpf István segítségével. Mindez még akkor is elgondolkodtató, ha érvei, miszerint az esti ünnepi beszéden még sok formálni való van, kétségtelenül méltánylandóak. Meglehetősen szokatlan azonban, hogy egy fontos ülés vitáját nem személyesen a kormányfő vezeti. Tovább olvasás »

Kormányülés 1998

Összefoglaló

a Kormány 1998. október 17-ei üléséről

Egy Kormány számára a következő évi költségvetés tárgyalása mindig kemény próbatétel. Különösen az, ha egy új kormány első költségvetési törvényéről van szó. A probléma nem gazdaságtechnikai, hanem esszenciálisan hatalmi természetű, hiszen az elosztási konfliktus megoldásának kényszere evidens módon hozza a felszínre a kormányon belüli ideológiai törésvonalakat. a kérdés kezelése így komoly szociálpszichológiai jártasságot és a “stick and carrot” elvének finom pszichotechnikai alkalmazását igényli. És a Miniszterelnök újra tanúbizonyságát adta ebbeli kvalitásainak. A Kormányülés — amellyel kapcsolatban merülhettek fel jogos aggodalmai — végül is a Miniszterelnök teljes győzelmével végződött. Tovább olvasás »

Hideg polgárháború

Adalékok

a hideg polgárháború mitológiai szerkezetéhez

 

Készült: 2002 januárban

Az elmúlt néhány hét során meglehetősen brutális módon kellett újra szembesülnünk azzal, hogy a felvilágosodás alapvető ideológiai axiómái hamis feltevésekre épülnek.

A státusztörvény ürügyén keltett – a román állampolgárok munkavállalásával összefüggő – politikai hisztéria indítékai és belső szerkezete ugyanis látványosan kérdőjelezi meg a több mint kétszáz éve az egész európai gondolkodást átható aufklärista víziókat.

Tovább olvasás »

Lefejezett jövő

Kétezerkettő avagy a lefejezett jövő

Adalékok

 

a polgári kormány törekvéseinek ontoszociális szerkezetéhez

Ha késői korokból tekintünk vissza 2002, vagy kicsit Orwellesebben: “Kétezerkettő”, vészterhes áprilisára, természetesen adódik majd a párhuzam 2002. április 22-e és 1956 november 4-e között. (Az már csak a hab a történelmi abszurditás eme tortáján, hogy április 22 – az “új rend” első reggele – egy olyan ember születésnapja, akit történetesen Vlagyimir Iljics Uljanovnak hívtak.)

Tovább olvasás »

Hálózatok……

Hálózatok” világuralma

Avagy

Globális háborúk rejtett dimenziói a XXI. század első évtizedeiben.

A kissé hatásvadász(nak látszó) cím alatt egy hipotézis-füzért szeretnék kifejteni összesen öt tételben.

Az első tétel megkísérli újrafogalmazni azokat a teoretikus felismeréseket, amelyek az eufémisztikus önbemutatása során magát „globalizációként” megnevező lét-mód működésével kapcsolatban megszülettek. Ennek lényege, hogy szemünk láttára van kibontakozóban egy, a „valóság leváltására” irányuló folyamat, amelynek sem okait, sem következményeit nem látjuk tisztán, de az egyre valószínűbbnek látszik, hogy drámai fordulatot jelenthet mind az emberi társadalmak, mind a földi bioszféra jövője szempontjából. Tovább olvasás »